Több idősek otthonában is hányás és hasmenés tünetekkel jelentkező betegség terjedt a 10. héten.

Újabb gyártócég, ezúttal a Hartmann-Rico Hungária Kft. közölte partnereivel, hogy már nem tudja veszteség nélkül a NEAK támogatotti listán tartani az inkontinencia termékeit, ezért kérvényezték azok tb-támogatásból való törlését 2022- szeptember 1-től. A MoliCare inkontinencia és ápolási termékeket 2022. augusztus 1-től patikák, árusítóhelyek már drágábban tudják beszerezni.
Nem ez az első eset, hogy a főként idősek, betegek ápolásában használt termékek gyártója értesíti partnereit, hogy termékeiket már nem támogatja majd a társadalombiztosítás (tb). Nagyjából egy hónapja számolt be lapunk arról, hogy egyes TENA-termékek is lekerültek a támogatotti listáról. Ezúttal a MoliCare-termékeket érinti a változás, amely a vásárlók számára azt fogja jelenteni, hogy tb-támogatás nélkül, drágábban kapják majd ezeket a termékeket. Mivel már a második gyártó dönt így, még nehezebb helyzetbe kerülnek a betegek, időseket gondozók. A gyártókat viszont az kényszeríti erre a lépésre, hogy az érintett termékek ára két évtized óta változatlan, a támogatás nem emelkedett - az előállítás költsége viszont folyamatosan nőtt, NEAK-listán tartásuk tehát veszteséget termel.
A Hartmann-Rico Hungária Kft. a döntést azzal indokolta, hogy az elmúlt időszakban a nyersanyagárak, a gyártási és szállítási költségek drasztikusan növekedtek, aminek következtében termékeik beszerzési ára is jelentősen nőtt. A támogatott inkontinencia termékek ára két évtized óta változatlan, illetve csökkent - emelték ki. Így - bármennyire is szerették volna - pillanatnyilag már nem tudják veszteség nélkül a támogatotti listán tartani a MoliCare inkontinencia termékeket. A cég viszont folyamatosan keresi annak a lehetőségét, hogy termékeik ismét elérhetőek legyenek társadalombiztosítási támogatással és azt ígérték, amennyiben a gazdaságos forgalmazás feltételei teljesülnek úgy kezdeményezni fogják a termékek támogatásba való visszavételét.
Lapunk megkereste a Hartmann-Rico Hungária Kft-t, azonban a hírre nem kívántak reagálni.
A felnőtt pelenkák kategóriába eső 261 termék nagyjából 30 százalékban tb-támogatott ára (amelyet a beteg fizet a patikában) kevesebb, mint a nagykereskedelmi ára (amennyiért a patika megveszi) - ismertette a Pénzcentrum által megkérdezett gyógyszerész korábban, akinek elmondása szerint szintén problémát jelent az ilyen termékek esetében, hogy a nagykereskedelmi ár, ha alacsonyabb is, egy pelenkára vetítve csak néhány forint eltérés mutat. Vagyis
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 616 989 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 141 676 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
az árrés az ilyen termékek esetén nagyon alacsony, vagy negatív, mely a gyártók, nagykereskedők és patikák számára is egyre nagyobb kihívást jelent.
Nem újdonság, hogy az árrés gondot okoz a magyar gyógytermék- és gyógyszerellátásban. Erre több szakértő, az ellátási lánc több szereplője felhívta a figyelmet a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetsége (HGYSZ) által szervezett konferencián is. Akkor Dr. Zlinszky János ismertette a szövetség javaslatát az árrés-probléma megoldására. Elmondása szerint a jelenlegi rendszeren 10 éve, 2012 júliusa óta nem történt változtatás, amely nagy finanszírozási terhet ró a gyógyszertárakra, hiszen ezek a támogatott készítmények adják a patikák forgalmának 60 százalékát. Az akkor vázolt javaslat szerint a betegeknek sávosan többet kell majd fizetniük a támogatott készítményekért:
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Kiváló minőség a tányérodon – KMÉ-védjegyes termékek a Mecsek Baromfi Kft.-től (x)
A Mecsek Baromfi Kft. friss csirkehúsai elnyerték a KMÉ-védjegyet, amely biztosítja a vásárlók számára a valóban kiemelkedő minőséget.
-
A magyar befektetők fele nagy lehetőséget szalaszt el (x)
Egyre nagyobb az érdeklődés a TBSZ iránt, a befektetők többsége viszont még mindig nem használja ki ennek az adóhatékony befektetési módnak az előnyeit.
-
Hoppá! Tudtad melyik bank lett a legjobb lakossági állampapír forgalmazó? (x)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) idén is a Gránit Banknak ítélte „Az év Lakossági állampapír forgalmazója” díj ezüst fokozatát.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


