12 °C Budapest
Még az eddginél is sötétebb a magyarok helyzete: durvulhat a népességfogyás, ez csúnya lesz

Még az eddginél is sötétebb a magyarok helyzete: durvulhat a népességfogyás, ez csúnya lesz

2022. április 19. 10:02

Az idei első negyedéves adatok arra utalnak, hogy jelentős visszaesés tapasztalható Magyarországon az újszülöttek számában, számolt be a Népszava.

Folytatódik a visszaesés a magyarországi újszülöttek számában. A Népszava a 2022-es, 2021-es, 2020-as, 2019-es, illetve a 2018-as februári és januári adatokat vetette össze, amiből kiderült, hogy idén januárban mindössze 6602 gyermek született, ami azért is tűnhet kevésnek, mert hazánkban nagyon ritka az, ha 7 ezernél kevesebb gyermek születik egy hónapban.

Szabó-Morvai Ágnes a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont (KRTK) tudományos főmunkatársa elmondta a lapnak, hogy a termékenységi politikák kétféleképpen növelik, vagy növelhetik a születések számát. Az egyik csoportba tartoznak azok a párok, akik az intézkedés hatására úgy döntenek, hogy több gyereket vállalnak. Ez pedig hosszú távon is érezhető és a népességszámot ténylegesen növelő döntés. A másik csoportba a szakértő szerint azok tartoznak, akik nem vállalnak több gyereket, viszont előrébb hozzák a családalapítást. Ez pedig csak átmeneti növekedést eredményez.

A vakcina miatt sokan halasztották el a gyermekvállalást. Hogy ez áll-e a háttérben, vagy valami másról van szó, csak később derül ki. Tény, hogy most minden országban kevesebb gyermek születik, de úgy tűnik, nálunk az átlagnál jelentősebb a csökkenés

– mondta el a lapnak Tóth G. Csaba demográfus, aki a koronavírus elleni oltások számának megugrásával hozta összefüggésbe a születések számának év eleji visszaesését.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ezt az elméletet támasztja alá részben a decemberben megjelent Demográfiai portéré 2021, amiben azt írják, hogy a családvédelmi akcióterv intézkedéseinek hatására a korábbi évek születésszám-stagnálása és az enyhe csökkenés után a jelentősebb születésszám-növekedés következett be 2019 decemberétől. Ezt a pozitív folyamatot azonban megtörte – vagy legalábbis megakasztotta –  a koronavírus-járvány.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Meghalt Jürgen Habermas

Kilencvenhat éves korában elhunyt Jürgen Habermas, a huszadik század második felének egyik legnagyobb hatású német filozófusa és szociológusa.

NAPTÁR
Tovább
2026. március 21. szombat
Benedek
12. hét
Március 21.
Az erdők világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?