Brüsszel határozott célja, hogy a támogatás a lehető legnagyobb mértékben az európai védelmi ipart élénkítse
Ukrajnában és a környező országokban március 3. és 9. között összesen 791 021 új megbetegedést és 8012 új halálesetet regisztráltak - közölte a WHO.
Az Egészségügyi Világszervezet aggodalmát fejezte ki, hogy az ukrajnai háború súlyosbíthatja a koronavírus-világjárványt - írta a CNN.
Ugyan a régióban a megbetegedések száma csökkent az előző héthez képest, a WHO szerint jelentős a kockázata, hogy hamarosan ismét emelkedni fog a megbetegedések és halálozások száma egyrészt az ukrajnai alacsony átoltottság miatt, másrészt azok körében is alacsony az oltottsági arány, akik az elmúlt időszakban menekültként hagyták el az országot.
Az adatok szerint Ukrajnában alig 34 százalékos a Covid-19 elleni védőoltások aránya, míg a szomszédos Moldovában ez az arány 29 százalék körüli. Ukrajnában és a környező országokban március 3. és 9. között összesen 791 021 új megbetegedést és 8012 új halálesetet regisztráltak.
Alattomos kór pusztít Magyarországon: több millióan érintettek, de alig kérnek az orvosi segítségből
Az elhízás több mint 200 szövődménnyel hozható összefüggésbe, mégis csak az érintettek kis része kér orvosi segítséget.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







