10 °C Budapest
Kiskunmajsa, 2021. augusztus 18.Kósa Éva orvos beolt egy nõt a német-amerikai fejlesztésû Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyag, a Comirnaty-vakcina harmadik, emlékeztetõ adagjával a kiskunmajsai Menedékváros - Családok Átmeneti Otthona és Hajléktalanok Átmeneti Otthonában 2021. augusztus 18-án.MTI/Rosta Tibor

Aggódnak az iskolakezdés miatt a magyar szülők: sokan mégsem támogatják a gyerekek oltását

2021. augusztus 23. 11:03

Osztja a virológusok aggodalmait a Pénzcentrum kérdésére válaszoló olvasóink többsége az iskolakezdés kapcsán. A második legnagyobb csoport a teljesen érdekteleneké volt az eredmények szerint. Az is kiderült, hogy a gyerekek COVID-oltása eléggé megosztja a kitöltőket: nagyjából ugyanannyian támogatják, mint ahányan ellenzik - majdnem 17 százalék pedig egyelőre bizonytalan a kérdésben. A kormány az oltási program felpörgetését tervezi, a gyerekeken a tanévkezdésre tömeges oltást hirdettek.

Osztják a virológusok aggodalmait a Pénzcentrum olvasói, legalábbis annak a több mint 5300 embernek a többsége biztosan, aki válaszolt az iskolakezdésre vonatkozó kérdésünkre. Ugyanis a szavazók csaknem 55 százaléka mondta azt, hogy járványügyi tekintetben aggódik az iskolakezés miatt.

A második legnagyobb csoport nem azoké, akik nyugodtan vágnak neki a tanévnek ebből a tekintetből, hanem azoké, akiket ez az egész már egyáltalán nem érdekel - ők a válaszadók majdnem harmadát teszik ki. És mindösszesen 16,8 százalé jelentette ki, hogy egyáltalán nem aggódik a közelgő tanév miatt.

Az iskolakezdésre nagyszabású oltási kampányt is tervez a kormányzat, augusztus utolsó, illetve szeptember első napjaiban kaphatják meg a vakcinát az intézményekben azok a 12 éven felüliek, akiknek a szülei erről nyilatkoznak. Fontos tudni, hogy

A gyermekek COVID-oltásáról is kikértk olvasóink véleményét, erre a kérdésre nagyjából 5000 válasz érkezett. És ebből kiderült, hogy nagyjából ugyanannyian bizonytalanok a kérdésben (16,72%), mint ahányan beoltatták már a gyermeküket (17,11%), vagy ha lenne gyermekük, akkor beadatnák neki a vakcinát (17,05%).

A támogatók csoportjához hozzáadhatjuk azt a 8,82 százaléknyi válaszadót is, akinek ugyan még nincs 12 éves a gyermeke, de ha lesz rá lehetőség, akkor be fogják neki adatni a koronavírus elleni oltást. A válaszadók 40,28 százaléka viszont teljes mértékben ellenzi a gyerekek COVID-oltását.

Lényegében csak az oltás maradt

Nem telt eseménytelenül a hosszú hétvége, hiszen nagyjából pontos képet kaphattunk arról, hogy miképpen képzeli el a kormány az őszi, negyedik hullám elleni védekezést. Előbb Gulyás Gergely a szombati kormányinfón jelentette ki, hogy

nem fogják lezárni az országot, a kormánynak nincs ilyen szándéka.

Délutáni gyorselemzésünkben ennek tudatában, illetve a miniszter utalásai alapján igyekeztünk körüljárni, hogy milyen eszközök maradtak a kabinet kezébe, ha a lezárásokat láthatóan elengedték. Gyakorlatilag a kötelező maszkviselés, illetve a védettségi igazolványok jogosultságainak kiterjesztése maradt a repertoárban.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Előbbit Mergely Béla és a Magyar Orvosi Kamara is javasolta, Gulyás pedig arról beszélt, hogy megfontolnak minden szakmai javaslatot a védekezés tekintetében. Emellett a kancelláriaminiszter elejtett egy olyan félmondatot is a kormányinfón, hogy

aki beoltatja magát, annak érdemi korlátozások nem lesznek ősszel.

Ebből következtettünk arra, hogy vélhetően ősszel ismét több olyan hely lesz, ahová csak védettségi kártyával lehet majd belépni.

A kört Orbán Viktor vasárnap a Kossuth rádióban tovább szűkítette, hiszen a kötelező maszkviselést is hasztalannak titulálta:

A maszkviselés nem fog segíteni, ahogy az elszigetelés sem, nem érdemes a kevésbé hatékony módszerekkel próbálkozni. Mindenki legalább egy embert győzzön meg a környezetében, hogy oltassa be magát. 

A miniszterelnök többször hangsúlyozta, hogy csak az oltással lehet hatékonyan védekezni a negyedik hullám ellen. Így pedig, hogy a kötelező maszkviselést, és a lezárásokat is elengedte, nem maradt más eszköz a tarsolyban, mint a védettségi igazolvány.

Címlapkép: Rosta Tibor, MTI/MTVA

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem