Hipnózist és reinkarnációs utazást kínált, a 17 ezer forintos szolgáltatásról nem adott számlát.
A koronavírus elleni oltási kampány lassúságát vetette az európai országok szemére az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai irodájának a vezetője csütörtökön, kiemelve, hogy az elhúzódó vakcinálás tovább súlyosbítja a járványhelyzetet.
A koronavírus elleni oltási kampány lassúságát vetette az európai országok szemére az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai irodájának a vezetője csütörtökön.
- szögezte le Hans Kluge sajtóközleményében, amelyben arra is figyelmeztetett, hogy a kontinensen az elmúlt öt hétben jelentősen megnőtt az igazolt fertőzöttek száma.
- áll a közleményben, amely a vakcinálás felgyorsítása mellett a gyártókapacitás növelését is sürgette. A WHO adatai szerint a múlt héten 1,6 millió új fertőzöttet regisztráltak az európai regionális irodájának felügyelete alá tartozó országokban, a Covid-19-be pedig közel 24 ezren haltak bele. A világszervezet kiemeli, hogy minden korcsoportból tudnak áldozatokról, kivéve a 80 év felettieket, akiknél a világszervezet véleménye szerint már megmutatkozik a vakcinálás eredménye.
A térségből már 50 ország jelezte, hogy az igazolt fertőzésekben B.1.1. 7 jelzésű, úgynevezett brit mutáns a meghatározó. Ez a vírusvariáns a kutatások szerint az eddigieknél fertőzőképesebb, és nagyobb valószínűséggel okoz súlyos lefolyású megbetegedést.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- jelentette ki Dorit Nitzan, az iroda egészségügyi koordinátora. Jelenleg 27 európai országban érvényesek különböző mértékű szigorítások, 21-ben kijárási korlátozások is életben vannak. Az elmúlt két hétben 23 ország szigorított az eddigi rendelkezéseken, 13 pedig enyhített rajtuk.
Kluge leszögezte: mindenkinek áldozatot kell hoznia, mert az oltási kampány előrehaladtáig szükség lesz a járvány lassítását célzó rendelkezésekre.
Kiderült a hazai műtétek sötét titka: olcsó kínai implantátumok kerülhetnek a magyar betegek testébe
A modern életmód, a sportolási szokások megváltozása és még az elektromos rollerek terjedése is hozzájárul ahhoz, hogy krónikus fájdalmakkal szembesül a magyar lakosság.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







