Itt a bejelentés: az orosz vakcina már jövő héten Magyarországon lesz

2020. november 13. 14:30

Egy engedély után hazánkba érkezhet az első minta az orosz koronavírus-elleni vakcináról. Ezt követően a magyar hatóságok ki tudják vizsgálni, közben a külügyminiszter szerint már a magyarországi gyártásról is tárgyalnak. Orbán reggel arról beszélt: mindenki eldöntheti, melyik vakcinát adatja be.

Jövő héten első európai országként Magyarországra érkezhet az orosz oltóanyagminta - ezt mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy Facebook-ra  feltöltött videójában. Arról beszélt, hogy lezajlott az egyeztetés vakcinaügyben az orosz kormány delegációjával.

Mivel az emberek életéről van szó, tilos átpolitizálni a vakcinabeszerzés kérdését

- mondta. Szerinte "aki politikát csinál a vakcinabeszerzésből, az a magyar emberek életével játszik". A járvány ugyanis nem ismer sem földrajzi irányultságot, sem politikai ideológiát - magyarázta. Hozzátette: ez a járvány emberek életét veszélyezteti, ezért egyértelműen az a kormány kötelessége, hogy a lehető legtöbb forrásból, a lehető leggyorsabban a lehető legtöbb oltóanyagot szerezze be. Közölte: ennek jegyében tárgyaltak most az orosz kormánnyal, és előrehaladást értek el. 

Már csak az utolsó orosz egészségügyi minisztériumi engedély hiányzik ahhoz, hogy a jövő héten tíz dózis vakcinamintát küldjön Oroszország, és az ígéretek szerint a jövő hét elején megkapják az engedélyt, így jöhet a jövő hét folyamán Magyarországra  az orosz oltóanyag - mondta. Megjegyezte: ezt a mintát a magyar hatóságok laboratóriumi vizsgálat alá vetik, hogy a legbiztosabb döntést hozhassák az oltóanyag magyarországi használhatóságáról. 

A külügyminiszter kitért rá: emellett folytatták a tárgyalásokat az oltóanyag esetleges magyarországi gyártásáról. Az a magyar vállalat, amely képes erre, megkapta az összes orosz előkészítő dokumentációt, és a jövő héten már világos menetrenddel fognak rendelkezni arról, hogy milyen ütemben, milyen kapacitást tudnak e cél szolgálatába állítani - mondta Szijjártó Péter. Közben az EU nagy mennyiségben vásárol a nyugati Pfizer-féle vakcinából, amely az eddigi kutatások szerint 90 százalékban hatásos. Orbán Viktor miniszterelnök ma reggeli rádióinterjújában arról beszélt, hogy nem lesz kötelező az oltásokat beadatni, így mindenki eldöntheti, melyik változatban bízik meg.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Óriási dobásra készül 2023-ban a magyar Kickstarter: ez lehet a válság ellenszere?

Hivatalosan is elindította befektetési kampányát a Brancs közösségi piactér, amely rekordérdeklődéssel zárta az előregisztrációs kampányát.

Újabb két közösségi kampány lett sikeres: mutatjuk, hogy melyik (x)

Év végén két újabb izgalmas kampány ért el kiemelkedő sikereket a Brancs piacterén.

Jövőre ezeket az ötleteket lesz érdemes figyelni!

Most viszont bemutatunk 3 olyan projektet, amikről valószínűleg sokat fogunk még hallani 2023-ban!

Zubreczki Dávid: teljesen abszurd, hogy erről végleg lemondtak a budapestiek

A könyv szerzőjét, Zubreczki Dávidot kérdeztük a balatoni fejlesztésekről, a városnézésről, építészetről és hogy mitől lenne élhetőbb Budapest. Interjú.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. február 4. szombat
Ráhel, Csenge
5. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
KONFERENCIA
Tovább
Digital Transformation 2023
Innovatív technologiák a hatékonyságnövelésért!
Sustainable Tech 2023
Innováció ma, zöld gazdaság holnap!
Biztosítás 2023
A tavasz meghatározó pénzügyi konferenciája március 8-án!
EZT OLVASTAD MÁR?