13 °C Budapest

Kiderült: ennyibe kerülhet majd a Pfizer koronavírus-vakcinája

2020. november 13. 08:34

Körülbelül hatezer forintnak megfelelő áron vesz az Európai Unió a kilencven százalékban hatékonynak bizonyuló nyugati vakcinából. Ez köszönhető annak is, hogy egyszerre sokat vásárolunk és támogattuk is az elkészültét már korábban.

A kormányok igyekeznek minél gyorsabban megállapodni az amerikai Pfizer és a német BioNTech vállalat közösen fejlesztett vakcinájának vásárlásáról, miután az 90%-ban hatásosnak bizonyult. Orbán Viktor ma reggeli rádióinterjújában is arról beszélt, néhány hét múlva lesz vakcina és elérhető lesz az amerikai, orosz és kínai verzió is. Az InfoStart most arról ír: Európában a Pfizer-vakcina olcsóbb lesz, mint az USA-ban.

A cikk szerint ez annak köszönhető, hogy az EU kedvező megállapodást kötött a céggel. Mint írják: a húsz dollárhoz közelebb lesz a vételár, mint a tízhez, azaz körülbelül hatezer forintnak megfelelő összegről beszélünk. Az árban közrejátszik az is, hogy az EU egyelőre többet rendelt, mint az Államok, illetve z Európai Beruházási Bank és Németország is jelentős mértékben támogatta a BioNTech kutatásait a vakcina fejlesztésére. 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 6. hétfő
Vilmos, Bíborka
15. hét
Április 6.
Húsvéthétfő
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 5. 18:29