6 °C Budapest

Orbán Viktor: néhány hét múlva lesz vakcina Magyarországon

2020. november 13. 08:05

Nem állunk messze a vakcinától, amely nem lesz kötelező, és az orvosok kapják meg elsőként - mondta Orbán Viktor az állami rádió reggeli műsorában. Hozzátette, hogy mindenki eldöntheti, melyik vakcinát adatja be magának. Beszélt arról is, hogy a kiszállított éttermi ételek ÁFA-ja öt százalékra csökken.

Nem tudtunk elszakadni Ausztriától, az ottani trendek érvényesülnek - mondta ma reggel Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban. A kormányfő arról beszélt: eszközök vannak, de nem mindegy, egy orvosra vagy ápolóra mennyi beteg jut. Ennek érdekében hozták a kijárási tilalmat - tette hozzá. Elmondása szerint a 10-14. nap környékén nagyon nehéz lesz. Mint fogalmazott: meri vállalni,

99%-ban az egészségügyi rendszer ennyi emberrel, ápolóval és kisegítőkkel működni fog, mert senkiről sem akarnak lemondani.

Az operatív törzs üléséről érkezve beszélt arról, hogy hatezer fölötti embert ápolnak kórházban és ötezer feletti a lélegeztetőgépen lévők száma. A medikus hallgatók odavezénylése mellett a műszaki egyetem diákjai közül - mint fogalmazott - "pilótaként" 400 diák részt vesz a védekezésben, ők fuvarozzák a mintavételeket elvégzőket. Ők szállást kapnak és napi háromszori étkezést.

Az orvosok vezénylésére azt mondta Orbán: nagyon nehéz. Ám szerinte az orvosok el is fogadták, amin vita van, az a békeidőben való vezénylés, ám mint mondta, az inkább átirányítás. Felidézte, hogy 500 középiskola állt át digitális oktatásra, 208 óvodát bezártak és 239 általános iskolában vezették be ismét a távoktatást.

Orbán Viktor szerint egyelőre az oktatási rendszer is bírja a nyomást.

A vakcinák kapcsán elmondta, hogy van egy szakmai vita, hogy hol történjen a szétosztás. Mint mondta, itthon szigorúak a forgalmazási szabályok, amelyek nem rugalmasak, de a biztonságot garantálják. Ezeknek legfeljebb a határidejét lehet rövidíteni, de vizsgálatot kihagyni nem lehet. Hozzátette, hogy orvosok vannak az első helyen a vakcina beadatásában, őket kell elsőként beoltani.

A kormányfő úgy fogalmazott: azt szeretné, ha minél több vakcina állna rendelkezésre, amely nem lesz kötelező, mindenki eldönti, melyiket szeretné beadatni magának. Van az amerikai piaci logikát követő, az orosz állami vagy kínai még államibb - sorolta. Továbbra is azt ígérte,

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

nemsokára elérhető lesz az oltás, nem kell sokáig kibírnunk.

Riporteri kérdésre arról is beszélt: döntött az elviteles ételek ÁFA-kulcsának 5%-ra csökkentéséről és tervben van, hogy jövőre adócsökkentések történjenek akár a központi bevételek, akár az önkormányzatok terhére.

Címlapkép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem