A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve.
Hétfőtől szigorodnak a maszkviselési szabályok Magyarországon. Immár a vendéglátó üzletekben, szórakozóhelyeken is kötelező lesz a maszkviselés. Ha a tulajdonos nem tartatja be a szabályokat, a milliós büntetés mellett akár egy évre is bezárhatják a boltját.
Holnaptól tovább szigorodnak a maszkviselési szabályok Magyarországon: az intézkedést operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentették be. A Magyar Közlönyben megjelent rendeletből kiderültek a részletszabályok is: november 2-tól, hétfőtől a zenés, táncos rendezvény helyszínén, vendéglátóhelyeken az ott dolgozók mellett immár a vendégeknek is kötelező lesz orvosi maszkot, munkavédelmi maszkot, illetve textil vagy más anyagból készült maszkot olyan módon viselni, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje.
A maszkot a vendégek csak a megvásárolt étel és ital elfogyasztása idején nem kell magukon tartaniuk. Aki maszkot a vendéglátóhely üzemeltetőjének, illetve annak alkalmazottjának felszólítására sem viseli, azt az üzemeltető köteles a látogatásból kizárni, és gondoskodni arról, hogy e személy a vendéglátó üzletet elhagyja.
A büntetési tételeket megemelték: az új jogszabály szerint, amennyiben a kereskedelmi hatóság az ellenőrzés során vagy a rendőrség értesítése alapján a maszkhasználati kötelezettség megszegéséről szerez tudomást,
- figyelmeztetést alkalmazhat,
- 100 000 forinttól 1 000 000 forintig terjedő bírságot szabhat ki, vagy
- az üzletet, illetve a helyiséget legalább egy napra, legfeljebb egy év időtartamra ideiglenesen bezárathatja.
A kereskedelmi hatóság egyszerre alkalmazhatja a pénzbüntetés kiszabását és a hely bezáratását is.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Nincs változás abban, hogy a maszkot viselni kell a közösségi közlekedésben, mozikban, múzeumokban, színházakban, könyvtárakban, egészségügyi és szociális intézményekben, ügyfélszolgálatokon, sport- és szabadtéri rendezvényeken.
Kiderült a hazai műtétek sötét titka: olcsó kínai implantátumok kerülhetnek a magyar betegek testébe
A modern életmód, a sportolási szokások megváltozása és még az elektromos rollerek terjedése is hozzájárul ahhoz, hogy krónikus fájdalmakkal szembesül a magyar lakosság.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







