17 °C Budapest

Összefog a rendezvényszakma: 500 fő felett sem lehetetlen elkerülni a járványt

2020. szeptember 8. 12:05

A látványos növekedést hozó 2019-es év után a koronavírus gyakorlatilag lenullázta a Magyarországra, azon belül is Budapestre mint legnépszerűbb desztinációra összpontosuló üzleti célú utazásokat és rendezvényeket. A legfontosabb szakmai szervezetek ezért a Budapest Convention Bureau és a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ támogatásával szeptember 10-én programsorozatot tartanak, hogy széles körű összefogás keretében alakítsák ki a magyar gazdaság újraindításában is hangsúlyos szerepet játszó üzleti rendezvények biztonságos protokollját, egyben eloszlassák az 500 fő feletti rendezvényeket övező esetleges tévhiteket.

Az üzleti turizmus tavaly rendkívül jó évet zárt: 29%-os növekedéssel összesen 1867 nemzetközi konferenciát rendeztek Magyarországon, a nemzetközi résztvevők száma pedig tekintélyes, csaknem 45%-os ugrással 321.124-re nőtt. Házigazdaként Budapest vezető szerepe megkérdőjelezhetetlen (a konferenciák mintegy háromnegyedének adott otthont), így az üzleti rendezvények résztvevőinek túlnyomó része ismerkedhetett meg közelebbről fővárosunk előnyeivel és páratlan szépségével.

A koronavírus azonban rendkívül nehéz helyzetbe hozta a rendezvényipart, az érintett szakmai szervezeteket és a vendéglátóiparban, turizmusban dolgozó munkavállalókat egyaránt: az üzleti rendezvényeket elhalasztották vagy teljes egészében lemondták. A 2020. szeptember 10-ére szervezett "Power of Live Events" programsorozat ezért szakmai részről a rendezvényipar feltételeinek újradefiniálását tűzte ki céljául.

A Budapest Convention Bureau (BUD CB) az üzleti turizmus első számú hazai ösztönzőjeként, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) pedig a főváros részéről támogatja a kezdeményezést és az ágazatban dolgozókat. A kampány megvalósításában az ötletgazdák, a Special Effects International, a Visual Europe Group és a Bo-Live Branding Agency mellett több iparági szereplő, a Magyarországi Rendezvényszervezők Szövetsége (MaReSZ), a Magyar Beutaztatók Szövetsége (MABEUSZ), a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) és a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) is részt vesz és együttműködik.

Közös szándék az üzleti céllal Magyarországra érkező vendégek számának növelése, valamint megmutatni, hogy a jelenlegi körülmények között is lehet rendezvényt szervezni Magyarországon, illetve jövőbe mutató szemlélettel Budapest pozíciója is megerősíthető a közkedvelt üzleti desztinációk között.

A "Power of Live Events" programsorozat nemzetközi szinten is példaértékűnek tartjuk, ezért a hazai szakmai szervezetek mellett támogató és együttműködő partnerként csatlakoztunk a rendezvényhez és az azt kísérő figyelemfelkeltő kampányhoz. Budapest továbbra is meghatározó szereplő lehet a nemzetközi rendezvénypiacon, amihez a jelen körülmények között is rendkívül fontos hosszú távra tervezni és a nemzetközi piac felé a szakma egységét hangsúlyozni. Digitális vagy hibrid rendezvényekkel nem lehet a személyes üzleti kapcsolatteremtés erejét helyettesíteni, ezért is elengedhetetlen a profi szolgáltató szektor kompetenciájának határokon átívelő népszerűsítése. Budapest és a magyar szakma felkészült és képes 500 fő feletti, az aktuális járványügyi szabályoknak megfelelő üzleti rendezvényeket szervezni és lebonyolítani

- hangsúlyozta Békefi Anna, a Budapest Convention Bureau szakmai igazgatója.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

"Büszkén csatlakozunk ehhez a szuper kezdeményezéshez, ami innen, Budapestről indul, és örömmel visszük hírét ismét a nagyvilágban, akárcsak a tavaszi #4U kampányunkkal. Fontosnak tartjuk, hogy ez az állapot nem csak Budapestet érinti, ezért is kell szolidárisnak lennünk a hasonló helyzetben lévő nagyvárosokkal szerte a világban" - mondta Faix Csaba, a BFTK Nonprofit Kft. ügyvezetője.

A "Power of Live Events" Konferencián rangos előadók és iparági szereplők bevonásával szó lesz az üzleti rendezvények és üzleti turizmus kilátásairól, Budapest mint kiemelt üzleti turisztikai desztináció szerepéről és a lehetséges szinergiákról, az ágazat megsegítésére irányuló tervekről, az emberi kapcsolatok erejéről és a digitalizáció hatásairól, valamint a járványhelyzet kapcsán kialakított biztonsági protokollokról és az ügyfélélmény jövőjéről.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem