Lezárult a november 6-án, a XIII. kerületben kialakult, közel hatszáz embert érintő fertőzés kivizsgálása.
A koronavírus-járvány miatt gyerekek milliói esnek el az iskoláztatás lehetőségétől, ami miatt kényszerházasságokba vagy dolgozni kényszerülhetnek már gyerekként - figyelmeztettek a világ egykori vezetői, akik azonnali lépéseket sürgettek az így kialakuló Covid-generáció kialakulásának megakadályozására.
Felhívásukat kedden a Thomson Reuters Foundation hírszolgáltató ismertetette. A volt politikusok szorgalmazták, hogy a kormányok a vesztegzárak megszűnésével indítsanak felzárkóztató programokat, különben visszafordíthatatlan károkat szenved a gyerekek jövője.
A világ 275 egykori vezetője, közgazdásza és oktatója által aláírt dokumentumában közölték: nem megengedhető, hogy a gyerekeket megfosszák az oktatástól és a tisztességes jövőtől.
Az aláírók között szerepel Ban Ki Mun volt ENSZ-főtitkár, több egykori brit miniszterelnök, Gordon Brown, Tony Blair és John Major, valamint Mary Robinson egykori ír államfő és Helen Clark volt új-zélandi kormányfő is.
Becslések szerint mintegy 30 millió gyereket fenyeget az a sors, hogy soha sem térhet vissza az iskolapadba a járványügyi korlátozások megszűnésével. Ezeknek a leghátrányosabb helyzetű gyerekeknek ugyanakkor az oktatás jelenti az egyetlen lehetőséget arra, hogy kiszakadjanak a szegénységből - tartalmazza az a levél, amelyet a volt politikusok a világ legfejlettebb gazdaságait és legnagyobb feltörekvő országait tömörítő G20-csoport vezetőihez, a kormányokhoz, a Világbank, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a fejlesztési bankok irányítóihoz címeztek.
Az aláírók a levélben kiemelték, hogy sok serdülő lány számára az iskolába járás jelenti a legjobb védelmet a kényszerházasság ellen és a legjobb esélyt a kiteljesedett élethez. Világszerte évente mintegy 12 millió lányt kényszerítenek házasságba 18 éves kora előtt. Az ENSZ-szakértői azt vetítették előre, hogy az elkövetkező évtizedben a járvány miatt további 13 millió lány kényszerül gyerekházasságba.
A korábbi vezetők arra is felhívták a figyelmet, hogy sok más gyerek ahelyett, hogy iskolába járna, arra kényszerül, hogy dolgozzon. A világszervezet ügynökségeinek adatai szerint 2000-ben a korábbi 246 millióról 152 millióra csökkent világszerte a gyermekmunkások száma. Attól lehet tartani azonban, hogy a járvány miatt az elmúlt 20 évhez képest számuk emelkedni fog, már csak azért is, mert a családok túlélésre kényszerülnek a gazdasági visszaesés hatására.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A volt vezetők arra is figyelmeztettek, hogy az oktatásban kialakuló válsághelyzet veszélybe sodorja annak a célnak, hogy 2030-ra a világban véget vessenek a szegénységnek, egyenlőtlenségnek, továbbá évekkel visszaveti a nemek közötti egyenlőség terén elért haladást.
A kedden nyilvánosságra hozott levélben kiemelték, hogy a járványügyi korlátozások miatt több mint egymilliárd gyerek nem járhat iskolába. Bár sokan távoktatás révén tanulhattak, az internet hiánya a legszegényebbeket elzárta az oktatástól. Az iskolák bezárása ugyanakkor sokan éheznek; mintegy 300 millió gyerek vesztette el a lehetőséget, hogy ingyen ebédhez jusson az oktatási intézményekben.
A korábbi politikusok arra is rávilágítottak, hogy az alacsony és közepes jövedelmű országok azzal néznek szembe, hogy 100-150 milliárd dolláros megszorításokat hajtsanak végre. Éppen ezért a G20-ak vezetőit, a nemzeti kormányok és a pénzügyi intézmények irányítóit arra szólították fel, hogy dolgozzanak ki vészhelyzeti tervet a problémák megoldására.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








