14 °C Budapest

Fekete hónap: a Malév beszántása óta nem érte ekkora sokk a magyar repülőtereket

2020. június 16. 14:02

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is brutális csapást mért az új koronavírus-járvány. Az Európai Unióban az egyik legnagyobbat - a jelenleg elérhető adatok szerint -. Mindez azt jelenti, hogy március hónapban, Budapesten 700 000 légi utassal kevesebb fordult meg idén márciusban, mint 2019-ben. Voltak azonban olyan repülőterek is, ahol több milliós volt az utasok számának visszaesése. 

Az eddig sem volt titok, hogy az új koronavírus-járvány terjedésének lassítása érdekében az egész világon súlyos korlátozó intézkedéseket vezettek be már márciusban. Most azonban itt vannak az első pontos, összehasonlításra alkalmas számok a légiközlekedés fekete hónapjáról. Ebből pedig az olvasható ki, hogy néhány hét leforgása alatt Európa szerte gyakorlatilag bedőlt a repülés - derült ki az Eurostat legfrissebb jelentéséből. 

A statisztikai hivatal egyelőre 13 tagállam adatait tette közzé, ezek a következők: Csehország, Dánia, Németország, Horvátország, Olaszország, Ciprus, Litvánia, Luxembourg, Magyarország, Málta, Szlovénia, Szlovákia és Finnország. 

Az Eursotat megemlíti, hogy a fenn felsorolt országokban az utasok számának csökkenése már februárban megkezdődött, azonban márciusban mindegy egyes országban több mint 50 százalékos volt a visszaesés 2019 márciusához képest. A legbrutálisabb visszaesés Olaszországban történt, a déli üdülőparadicsomba 85 százalékkal esett vissza az utasok száma, ami 11,9 millió ember elmaradását jelentette. 

A második legnagyobb csapást Németország szenvedte el, itt a forgalom 62 százalékkal esett vissza, ami összesen 10,7 millió utast jelentett. Ugyancsak súlyos, több mint 60 százalékos visszaesést mértek Dániában, Csehországban, Máltán, Horvátországban, Szlovákiában és Szlovéniában is. 

Az adatokból jól látszik, hogy más európai országhoz képest Magyarországon utas számban bődületesen nagy volt a visszaesés. 2019 márciusához képest 2020 márciusában

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

697 000 légi utassal kevesebb fordult meg Magyarországon.

Számokban kifejezve ez az 5. legtöbb volt azok közül az országok közül, ahol már elérhetőek a friss, EU-s adatok. 

Földbe álltak a repülőterek

A friss jelentésből kiolvasható az is, hogy az egyes európai reptereken mennyivel csökkent az utasok száma. A legjelentősebb visszaesést Frankfrut/Main reptere szenvedte el, itt 3,5 millióval csökkente az utasok száma, amit a müncheni reptér követte 2,5 milliós lezúgással. A harmadik legnagyobb visszaesést a dániai Kobenhavn/Kastrup szenvedte el, itt 1,5 millióval kevesebb légi utas fordult meg 2020 márciusában, mint 2019 márciusában. 

Ezen felül 1 millió utas szám csökkenést mértek a következő reptereken: Berlin-Tegel, Düsseldorf, Helsinki-Vantaa. És több mint fél milliós utas szám csökkenést a következőkön: Hamburg, Prága/Ruzyne, Budapest - Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, illetve Berlin-Schönefeld.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm