A Pénzcentrum 2026. május 1.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
Az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján Kiss Róbert elmondta, 750 esetben rendeltek el hatósági házi karantént az elmúlt 24 órában, így 11240 fő van jelenleg karanténban. A tendencia tehát nem tört meg: egyre kevesebb azoknak a száma, akik hatósági házi karanténban vannak. Folytatódik az a trend is, hogy hétvégén kevésbé emelkedik a fertőzöttek száma. Az egészségügy május 3-ára készül fel, becslések szerint ekkor várható Magyarországon a tetőzés.
Kiss Róbert tájékoztatása szerint hétvégén 3945 szabályszegés ügyében intézkedtek, így már 17738 szabályszegés ügyében kellett eljárni. Hétvégén 816 figyelmeztetést, 521 helyszínbírságot osztottak ki és 401 feljelentés történt. A kijárási korlátozást továbbra is többen szegik meg hétvégén, mint hétköznap. Kiemelte: Budapesten viszont nem voltak számottevőek ezek a szabályszegések, tehát a fővárosiak jobban betartják a korlátozásokat.
Dr. Müller Cecília tisztifőorvos úgy vélte, nem fokozódott jelentősen a fertőzöttek száma az eddigi hétvégi adatokhoz hasonlóan. Hétvégén ugyanis mindig kissé kevésbé emelkedik a fertőzöttek száma, amely hétfőtől kezd jobban emelkedni. Kiemelte, már 267 fő felépült a betegségből. 811 főt ápolnak kórházban, és továbbra is 60 fő van lélegeztetőgépen.
223 fertőzöttet tartanak nyilván az intézményben, ebből 19-et a személyez tagjai között.
A tisztifőorvos azt is elmondta, a különböző dátumok, korábbi becsléseken és számításokon alapul. A május 3-i tetőzés azonban nincs kőbevésve, de ehhez képest lehet tervezni. Ezzel a dátummal számolnak az egészségügyben is, készülnek az ágyak felszabadításával, berendezésekkel, védőfelszerelésekkel, humán erőforrással.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A sajtó kérdésére Müller Cecília elmondta: jelen pillanatban 19 intézményt tartanak számon, ahol jelen van a koronavírus. Nyolc budapesti intézményben, valamint Tökölön, Sződligeten, Borsodnádasdon, Nagymágocson, Mezőszilason, Győrben, Töltéstaván, Csákánydoroszlón, Bodajkon, Dabason és Seregélyesen. Több intézményben csak egy-egy megbetegedést regisztráltak, azt is az ápolók körében.
Leszázalékolás feltételei, menete, összege 2026-ban: ezekre a betegségekre jár a rokkantsági ellátás
2026-os útmutató a leszázalékolásról: a feltételektől a kérelem benyújtásán át az ellátás összegéig minden fontos tudnivaló egy helyen.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








