Veszélyes parfümök a drogériák polcain: a nőket támadja az új betegség

2017. november 27. 14:38

Új, rejtélyes betegséget diagnosztizáltak, amelyet a mindennapi élet során használt parfümök, illatosítószerek váltanak ki. A betegség tünetei lehetnek igen enyhék, de olyan súlyosak is, amelyek már komolyan befolyásolják a beteg mindennapi életét.

Új, rejtélyes, a modern embert sújtó kórt diagnosztizáltak, amely szorongást, prüszkölést és még görcsöket is okozhat. Az MCS névre elkeresztelt betegség (Multiple Chemical Sensitivity, többszörös kémiai érzékenység) többnyire a nőket érinti, és a mindennapi életben is előforduló anyagok váltják ki - írja a Daily Mail. A betegség tünetei elég széles skálán mozognak, lehetnek enyhék, de olyannyira erősek is, hogy az már komoly kihatással van a beteg életére is. A legsúlyosabb tünetek között már görcsöket, rohamokat is találhatunk.

A betegnek elegendő belélegeznie valaki parfümjét, öblítőjét, vagy bármely egyéb hétköznapi tisztítószer illatát. Szakértők szerint a betegek komoly tünetekkel kénytelenek együtt élni, ezért úgy gondolják, hogy a még nem kellően ismert betegséget ideje komolyan venni. Az MCS-ben szenvedő betegek - akiknek 80 százalékuk nő - negatívan reagálnak az olyan hétköznapi, nehezen elkerülhető vegyszerekre, amelyek gyakorta előfordulnak a különböző illatszerekben.

Ezeket a vegyszereket megtalálhatjuk a parfümökben, a dohányárukban, rovarirtókban, szőnyegekben, festékben, építőanyagokban, légfrissítőkben, öblítőkben és a tisztítószerekben. Egy MCS-ben szenvedő betegnek bőven elegendő egyetlen szippantás valaki öblítőjéből, és kész a baj. Ezek a vegyszerek nagy mennyiségben bárkit képesek megbetegíteni, ám a betegeknek már kis mennyiség is ártalmas. A betegek gyakran reagálnak rosszul a gyógyszerekre, ételekre, de a pollenre és a penészgombára is.

Ezeknél a betegeknél megfigyelhető tünetek az ingerlékenység, alvászavarok, rossz koncentráció, szorongás és a depresszió is. Továbbá a betegségnek testi jelei is vannak: ízületi fájdalom, izomfájdalom, fejfájás, émelygés, kimerültség, hasmenés, légzési nehézségek, szédülés, görcsös rohamok és szabálytalan szívverés.

A gyerekeknél egyéb tünetek is megfigyelhetőek: vörös arc, vörös fülek, hiperaktivitás, sötét karikák a szem alatt, valamint tanulási és viselkedési nehézségek. A káros anyaggal való találkozás után eltelhet néhány nap, mire a tünetek jelentkeznek, ám utána hetekig, vagy akár hónapokig kitarthatnak. A krónikus betegség származástól és kortól függetlenül bárkit érinthet.

Dr. Martin Pall, az MCS szakértője nemrég a Vice-nak mondta el, hogy szerinte a betegség összefüggésben áll a hormonszabályozással. Véleménye szerint ennek köszönhető, hogy a nőket sokkal gyakrabban érinti a betegség, mint a férfiakat.

Dr. Pall elbeszélése szerint erre nem is az MCS-ről, hanem egy kapcsolódó betegségről, a krónikus kimerültségről szóló tanulmányok szolgáltatják a legjobb bizonyítékot. Azon betegek között, akiknél még a pubertás előtt diagnosztizálták a betegséget, még közel egy az egyhez a nemek közötti arány. Ugyanakkor a pubertást követően a diagnosztizált betegek között már négyszer annyi nő van, mint férfi.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Tovább erősíti az orvos elméletét az, hogy a nők tünetei megváltoznak, amikor teherbe esnek, illetve a szülést követően is. Ezek a megfigyelések szintén a hormonok fontosságára utalnak.

Dr. Pall szerint a nők magas aránya is magyarázat arra, hogy sokáig nem kezelték a kórt valódi betegségként, hanem inkább a lelki eredetű problémák körébe sorolták. Ezt azonban veszélyes jelenségnek tartja, mivel az MCS tünetei igen súlyosak lehetnek, így az orvos nagyon fontosnak tartja, hogy a betegséget végre komolyan vegyék és úgy is kezeljék.

Kisebb vagyont költünk a szépségápolási termékekre

A fentiekből kiderült, hogy a betegség legfőbb kiváltói a különböző illatszerek, öblítők, parfümök. Tavaly a Pénzcentrum is írt róla, hogy egy piackutatás szerint a magyar nőknek több mint a fele havonta legalább 2500 forintot költ el szépségápolási termékekre, de természetesen vannak olyanok, akik ennek a sokszorosát is. Havi 5000 forintnál többet a megkérdezettek 15 százaléka, míg 10 ezer forintnál többet a 4 százalékuk fordít erre a célra.

Az árat a válaszadók 86 százaléka jelölte meg fontos vagy nagyon fontos szempontként, az illatot/textúrát 84 százalék, míg a termék összetevőit 65 százalék tartja az egyik kardinális döntési szempontnak a szépségápolási cikkek, kozmetikumok kiválasztásánál.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem