Akad olyan európai ország, ahol a harmincasok fele még otthon él. Kényelem, kényszer vagy gazdasági realitás? Mutatjuk!
Megvette az állam a szuperkórházhoz kiszemelt telkeket, így az építkezés helyszíne nagy valószínűséggel a korábban is emlegetett Dobogó városrészben lesz.
Megvette az új dél-budai kórházi centrumnak otthont adó magáningatlanokat az MNV Zrt., az ehhez szükséges összeg 4,4 milliárd forint volt - mondta Cserháti Péter, az Egészséges Budapest program miniszteri biztosa. Tavaly ősszel döntöttek arról, hogy zöldmezős beruházásként, az M1/M7-es autópályák bevezető szakaszánál található Dobogó nevű területen szeretnék felépíteni a három budapesti centrum egyikét, a dél-budai térség vezető kórházát. A terület nyolc ingatlanból áll, amelyek fele eddig is állami és önkormányzati, másik fele pedig magántulajdonban volt.
A területek megvásárlása után lehet folytatni a tervezést és a kialakítást. A miniszteri biztos elmondása szerint a nagy centrumok fejlesztése 2019-ben indulhat meg, ha a döntések kellő időben megszületnek. Kitért arra is, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban a Kormányinfón a dobogói beruházást 120-150 milliárd forintos összeggel körvonalazta, ennek pontosítását kell elvégezni szeptemberig, hogy a közbeszerzéseket konkrét összegekkel írhassák ki.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







