Veszélyes és ellenőrizetlen tablettákat szedünk?

2016. október 22. 10:05

Szinte pontosan ugyanannyian választanak tudatosan az egészségvédő termékek közül, mint ahányan nem - derült ki a Béres Gyógyszergyár által megrendelt friss, reprezentatív kutatásból. Az eredmények szerint az egészségmegőrzést szinte mindenki fontosnak tartja, és a 18 évnél idősebb hazai lakosság 80 százaléka vásárol egészségvédő termékeket. Bár a döntő többség számára fontos a minőség, ez gyakran mégsem érvényesül a vásárlásnál, hiszen a fogyasztók 45 százaléka, azaz majdnem a fele, nem tudatosan választ a kínálatból.

A kutatásból kiderült, hogy az emberek egészségvédő termékek iránti bizalma egyértelműen a minőséghez kötődik, amely a tudatos és a kevésbé tudatosan választó vásárlók számára is kiemelten fontos. A tudatos fogyasztók 92 százalékánál, a preferencia nélküli vásárlók 89 százalékánál meghatározó szempont a minőség. Ennek viszont ellent mond az, hogy amikor arról van szó, hogy mit emelünk le a polcról, akkor a vásárlók 45 százaléka már elsősorban az ár alapján dönt, és nincs is mélyebb ismeretük a kiválasztott egészségvédő készítményről. Fontos ugyan számukra a gyógyszerész tanácsa, de ritkán fordulnak hozzá, és az azonos funkciójú termékek közül az olcsóbbat választják, minőségbeli különbségtől nem tartanak.

A tudatos vásárlók a minőségért hajlandók többet fizetni, sőt a túl olcsó termék bizalmatlanságot kelt bennük.

Figyelnek a készítmények származási helyére, a döntésükben fontos szempont a korábbi tapasztalat, a terméknév és a gyártó ismerete. Megnyugtató számukra, ha egy termék régóta a piacon van. A kutatási eredmények szerint több mint 13 éves hazai piaci jelenlét kell ahhoz, hogy egy gyártó készítményei vagy egy márka iránti bizalmuk kialakuljon.

Forrás: Szinapszis

Elgondolkodtató, hogy a sok felvilágosító információ ellenére még manapság is magas a nem tudatos vásárlók száma- mondja dr. Béres József, a Béres Gyógyszergyár elnöke. "A kellő tudatosság hiánya azért veszélyes, mert az egészséggel nem kísérletezhetünk. Mindenkinek tisztában kellene lennie azzal, hogy - a gyógyszerektől eltérően - az egészségvédő szerek forgalomba hozatalához nem kell hatósági engedélyeztetés. Ebből adódik, hogy a hatóságok nem győződhetnek meg előre arról, hogy a gyártók elvégzik-e az alapanyagok minősítését és a végtermékek hatóanyag-tartalmának, esetleges szennyezettségének vizsgálatát. Ráadásul a forgalomba kerülés után sem kellően rendszeresek az ellenőrzések. Pontosan érzékelhető tehát, hogy mekkora kockázatot jelent egy nem megbízható eredetű termék alkalmazása. A magam részéről mindenkinek azt tanácsolom, hogy csak megbízható forrásra támaszkodjon. Bonyolítja a helyzetet az is, hogy sok ember számára a termék patikai jelenléte már önmagában minőségi garanciát jelent, és a szabadpolcos készítményekről ritkán kérik ki a gyógyszerész tanácsát."

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem