2017. november 17. péntek Hortenzia, Gergő

Hízik a magyar: a felnőttek közel kétharmada túlsúlyos

  • MTI
  • 2017. november 14. kedd 18:30

A magyar felnőttek körülbelül 60, a gyerekek 20 százaléka túlsúlyos - mondta Kovács Viktória, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet táplálkozástudományi szakreferense kedden az M1 aktuális csatornán.

A magyar felnőttek körülbelül 60, a gyerekek 20 százaléka túlsúlyos - mondta Kovács Viktória, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet táplálkozástudományi szakreferense. Közölte: a túlsúlyt és az elhízást gyakran szinonimaként használják, de a két fogalom közül előbbi az enyhébb, utóbbi a komolyabb testtömeg-többletet jelenti.

Hangsúlyozta: a túlsúlynak és az elhízásnak nagyon komoly hatása van az életminőségre, sok krónikus betegség kockázatát növeli. Kitért arra is, hogy az elfogyasztott ételek felét a zöldségeknek és a gyümölcsöknek kellene kitenniük, míg a másik felét gabonaféléknek és fehérjeforrásoknak. Minden étkezésnél kell zöldségnek, gyümölcsnek lennie a tányéron - tette hozzá, és felhívta a figyelmet a napi ötszöri étkezés jelentőségére is.

Hozzászólások száma: 1 - Hozzászólok a fórumhoz
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk

Jönnek a gigabírságok: ráfázhat idén télen, akinek családi háza van
Akár ötvenezer forintra is bírságolható az, aki...


Feliratkozom a hírlevélre!

 

Ilyen hatalmas a vagyoni egyenlőtlenség a világon

Hatalmas a vagyoni egyenlőtlenség a világban. A Föld felnőtt lakosságának 0,7 százaléka birtokolja a világ megtakarításainak 45,9 százalékát. Ez azt jelenti, hogy 36 millió ember kezében elképesztő...
 

Itt van 10 ok, ami miatt nem éri meg kidobni a régi játékokat

Még, hogy a régi játékoktól jobb mielőbb megszabadulni. Dehogyis, hiszen egy kis kreativitással, vagdosással és ragasztgatással bárki csodákat tehet. Ráadásul van itt minden: könyvtámasz, kekszes...
NÉPSZERŰ
FRISS

Lidl

11.16-11.22
Országos

Lidl

Játékkatalógus
11.16-12.24
Országos

Interspar

11.16-11.22
Országos

Spar

11.16-11.22
Országos

Auchan

11.16-11.22
Országos

Aldi

11.16-11.22
Országos

Tesco

11.16-11.22
Országos

Praktiker

11.16-11.29
Országos