Hazánkban az elmúlt években a lakásbiztosítási állomány folyamatosan növekedett, részben az élénkülő lakáspiac, részben az emelkedő életszínvonal miatt. Ennek ellenére minden három hazai ingatlanból csak kettő rendelkezik lakásbiztosítással.
Nyugat-Európához, de némely közép-európai országhoz (CZ,SK) képest is hazánkban jóval kevesebben rendelkeznek lakásbiztosítással. Bár a szerződések száma töretlenül növekszik 1997 óta és már meghaladja a 2,8 millió darabot, ez azonban még mindig csak kb. 70 százaléka a lakóingatlanoknak és ez még messze van az optimálisnak tekinthető kb. 3,2 milliós állománytól.

A magyarországi lakások egyharmada semmilyen lakásbiztosítással nem rendelkezik, ugyanakkor a 2005 végén regisztrált 2,88 millió darab lakásbiztosítási szerződés 90 ezerrel haladta meg az egy évvel korábbi 2,79 milliót. A növekedésben lényeges szerepe van a hitelből történő ingatlanvásárlásnak, ebben az esetben ugyanis feltétel a lakásbiztosítás megkötése. De vélhetően az öngondoskodás és az emelkedő életszínvonal növekedése is pozitív hatással van a biztosítási állomány növekedésére.
A piacon azonban nagymértékben jel van az alulbiztosítottság, ami azt jelenti, hogy a szerződő felek, csak a fizetendő díj nagyságát tartják szem előtt és nem törődnek olyan dolgokkal, mint a megfelelő fedezet választása. Ebből következően szoktak kialakulni azok a sajnálatos esetek, mikor egy bekövetkezett káresemény egész családokat dönt romba anyagilag és a biztosító tehetetlen, mert a tényleges vagyonuk (és itt leginkább az ingóságokra kell gondolni) töredékét vonták csak be a biztosítás hatálya alá.
Jó év volt a tavalyi
A piac szereplői jó évet tudhatnak maguk mögött, hiszen az állomány mintegy 3,5 százalékos darabszám növekedés mellett, a díjbevétel 14 százalékkal nőtt! A növekedés oka, hogy a már megszokott fedezetek mellett, egyre több és népszerűbb, szolgáltatásokat vezettek be a biztosítók, valamint az ügyintézés és kárbejelentés módja is egyszerűbbé és gyorsabbá vált az elektronikus szolgáltatások (call centerek, internetes ügyintézés) elterjedése miatt. Ezen túlmenően, egyre nagyobb vagyonértékek kerülnek a biztosítások fedezetébe, hiszen nem csak az épületértékek nőnek, hanem az otthonokban tárolt ingóságok értéke és volumene is folyamatosan növekszik reálértékben, amelyeket a biztosításoknak követni kell.
A piac közel 90 százalékát továbbra is a négy legnagyobb piaci szereplő (AEGON, Garancia, Allianz, Generali) uralja és a maradék 10 százalékon osztozik további hét társaság.
A "legnépszerűbb" károk
Az elmúlt évek kártendenciáinak elemzése alapján megállapítható, hogy a több éve tartó időjárás változás a káresemények területén is jelentősen érezteti hatását. Ebből kifolyóan az elemi károk (vihar, felhőszakadás, jégverés, hónyomás, villámcsapás, stb.) aránya az összes lakásbiztosítási kárhoz viszonyítva 2005-ben, több mint 20 százalékkal nőt a 2002-es évhez képest.
Amíg a meterológiai károk aránya növekvő tendenciát mutat, addig a betöréses lopás károk aránya 2005-ben közel 1/3-adával csökkent 2002-évihez képest. Csökkenés tapasztalható a tűzkárok esetében is, míg a leggyakoribb kártípus, a csőtöréses károk aránya változatlan maradt, évek óta a károk közel felét teszi ki.
A kapitányság előtt gyújtották fel egy rendőr autóját Budapest mellett: ki és mit akart neki üzenni?
Az ügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki felgyújtotta egy rendőr autóját a Gödöllői Rendőrkapitányság előtt.
PC BLOGGER & PODCASTER
Portfolio Checklist
2026. július 1. 16:58
Media1
2026. május 2. 23:23
MEDIA1 | 2026. július 2. 10:56
Az Országgyűlés Művelődési Bizottsága dr. Horváth P. Andrást jelölte ki az MTVA és a Duna Médiaszolg...
Holdblog | 2026. július 2. 10:05
A régió országai az elmúlt húsz évben látványosan visszaszorították a korai iskolaelhagyást, de nem...
Bankmonitor | 2026. július 2. 08:55
Majd jövőre. Majd ha lejár a hitel. Majd ha többet keresek. Majd ha önállóak lesznek a gyerekek. Min...
Kasza Elliott-tal | 2026. július 1. 19:32
Kevés osztalék, kicsi nyereség egy eladás után, mit ne mondjak, nem egy izmos hónap volt ez a június...
Erről ne maradj le!
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
NAPTÁR
Tovább
2026. július 2. csütörtök
Ottó
27. hét
Július 2.
A sportújságírók napja
Július 2.
UFO Világnap
Ajánlatunk
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.
Biztosítás legolvasottabb
1
2
3
4
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. július 2. 11:45

Pénzcentrum | 2026. július 2. 11:08

Agrárszektor | 2026. július 2. 11:29




