Bár forintban kifejezve is csillagászati összeget keres hetente, egy luxusnak éppen nem nevezhető járgánnyal tűnt fel az edzésen a portugál szupersztár.
120 milliárd forint pluszbevételre számít a kormány azzal, hogy több, eddig nem fizetős útszakaszon is díjat szedne.
Több gyorsforgalmi úton is megemelné a díjakat a kormány, az erről szóló rendelet tegnap került fel a honalpjukra - ezt a HVG vette észre.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium az útdíjak szabályairól egy hétig tartana társadalmi vitát, szeptember elsején pedig zárnák is ezt. A tervezetben az szerepel, hogy az eddigiek mellett díjkötelessé válnának a következő szakaszok:
- az M0-s autóút M1 és M5, valamint M4 és M3 közötti szakasza (ezzel a teljes út díjköteles lesz),
- az M44-es a Lakitelek/Tiszakécske csomóponttól Békéscsabáig,
- az M30-as Miskolc észak és Miskolc dél közötti szakasza
- az M6-os Bátaszék és az M6-M60 csomópont között,
- az M4-es Jászberénytől Abony-északig és Abony-kelettől Szolnok-nyugatig,
- és az M76-os Balatonszentgyörgytől Keszthely-Fenékpusztáig.
Arról, hogy a furvarcégeknek már így is egyre nagyobb díjemeléseket kell majd bevezetniük a megemelkedő útdíjak és az üzemanyag folyamatos drágulása miatt, néhány hete a Pénzcentrum is bővebben írt. Ezt a cikket itt olvashatod el újra:
Pontosítás
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Eredeti cikkünkben azt írtük, hogy az autóbuszoknak jövőre nem kell matricát venniük az autópályákra. Valójában az autóbuszok átkerülnek az útdíjköteles gépjárművek közé, így használatarányosan kell majd útdíjat fizetniük (nemcsak a gyorsforgalmi, hanem a főutakon is), mint a tehergépjárműveknek. (A buszokra a 2013. évi LXVII. törvény az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról 2. paragrafusának 21. pontja szól, amely érvényes: 2024. február 1-től).
Húzós időszak vár a magyar autósokra: komoly összeget bukhat, aki ezt az egy dolgot benézi az utakon
2025-ben több mint 7700 nagyvadat ütöttek el gépjárművel Magyarországon, ami 16 százalékkal haladja meg az egy évvel korábban regisztrált 6650-es értéket.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







