4 °C Budapest
Rear leather seats of business car, interior.

Nesze neked válság: rengeteg méregdrága csúcsautót vettek a leggazdagabb magyarok

2021. július 7. 11:03

Rengeteg drága luxusautó érkezett Magyarországra az első hat hónapban a Datahouse adatai szerint. Emellett a tehetős magyarok rengeteg sportautót is vásároltak: a Pénzcentrum most összegyűjtötte a legkülönlegesebb autókat, amelyek magyar rendszámot kaptak idén.

Ha méregdrága luxusautóról van szó, a legtöbbeknek egyből a Ferrari ugrik be: ebből 2021-ben eddig 15 darab érkezett Magyarországra. Ezek között a legdrágább az SF 90-es, amelyet nagyjából 100-150 millió forintért lehet megvenni - ebből a sportkocsiból 2 darab is jött az országba. A kb. 100 milliós 812-esből hármat is forgalomba helyeztek, ugyanennyibe kerül a Ferrari Roma is, amelyből négy darab jött. Emellett két darab F8-as is szerepel a listán, ez a sportkocsi kb. 120-130 milliót ér. A 70 milliós Portofinoból és a 100-120 millió forintba kerülő GTC 4 Lussoból egy-egy kapott magyar rendszámot. Érkezett két 488-as is, amit 65-80 millió forintért lehet megvenni.

A Datahouse adataiból kiderült, Magyarország kedvenc sportautója továbbra is a Ford Mustang - 2021-ben eddig 91 darabot helyeztek forgalomba -, amit a második helyzetthez képest még viszonylag "olcsón" meg lehet venni, újonnan az indulóára 13 millió forint. A sportkocsiknál a második helyen 41 forgalomba helyezett darabbal a legkevesebb 31 millió forintos 8-as BMW áll, harmadik a Mercedes AMG GT, amiből 38 kapott magyar rendszámot, ez 50 millió forint körüli összegért vihető haza. Ott van a toplistán a Porsche 911-es is, ami potom 45-50 millió körül megvehető újonnan, ebből 32 kapott magyar rendszámot.

A feltűnésre vágyók különlegesebb sportkocsikkal róják az utakat: a 30 millió körüli Maserati Ghibliből 2 darabot helyeztek forgalomba február végéig, és forgalomba állt még két alsó hangon 50 milliós Aston Martin DBS is. Behoztak Magyarországra egy 30-35 millió forint értékű Lotus Exige-t is.

Sehol egy Model X, nagyot megy a Porsche

Magyarországon tavaly nagyot ment a Tesla: Elon Musk elektromos verdáiból 72 darabot helyeztek forgalomba 2020-ban. Idén eddig 10 autójuk állt forgalomba, ebből a legtöbb Model 3-as volt, ami a legolcsóbb Tesla, nagyjából 16 millió forinttól meg lehet venni, ebből 9 darab állt forgalomba idén. Az újonnan kb. 34 millióról induló Model S-ből 1 darab jött 2021 első két hónapjában, a SUV-kategóriás Model X-ből egyelőre nem jött még egy sem idén.

A nagyjából 10 millióval kevesebbről induló, szintén elektromos luxus-SUV Mercedes EQC-ből 22 darab kapott magyar zöld rendszámot. Az Audi hasonló árú elektromos terepjárójából, az e-Tronból nyolcat regisztráltak be. A Porsche elektromos csúcsmodelljéből, a Taycanból 20 darab érkezett Magyarországra, ennek sportkocsinak a listaára 53 millió forinttól indul.

Nagy sláger a luxusterepjáró

A luxuterepjárók között az Audi Q7 fogyott a legjobban, ebből 99 kapott rendszámot, a nagyobbik, Q8-asból pedig 90. A legkevesebb 31 milliós Mercedes GLS-ből 61 darab állt forgalomba, de magyar rendszámot kapott 14 AMG-s változat is, amit kb. 55 millió forintért lehet kihozni a szalonból, illetve 7 GLS Maybach is, amelyért legkevesebb 60 millió forintot kell fizetni. Jött jópár G-osztály is, az AMG-pakettesből ebből 45 került forgalomba, újonnan 60 millió forint körüli összegért már meg is lehet venni. A "sima" G-osztályból 28 darab kapott rendszámot január-februárban, ez potom 40 millióról indul. A

listában vannak különlegesebb darabok is: 4 Lamborghini Urust is honosítottak 2021-ben, az olasz luxusterepjáró 70-80 millió forint körüli összegért lehet a miénk. Jött egy hasonló árkategóriás Aston Martin DBX is, valamint egy Bentley Bentaygát is honosított valaki.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A BMW csúcsterepjárójából, az alsó hangon 29 milliós X7-esből 65 érkezett, az M-es sportváltozatból 4-et hoztak be - ez 40 millió forintról indul.

Limuzinból is dömping van

A Datahouse adatai szerint idén a legnépszerűbb luxuslimuzin a 29 millió forintos alapáron kapható S-Merci, ebből 137 darabot jegyeztek be eddig. A második helyen a Porsche Panamera áll, amiből 31-et vettek idén a leggazdagabbak, 38 millió forint körüli alapáron lehet megvenni. A harmadik helyen a 7-es BMW-t találjuk, ebből 20 darabot jegyeztek be, a Mercedeshez hasonlóan ez is legkevesebb 29 millióba kerül.

A különlegesebb darabok közé tartozik a Merceses S-class Maybach, ami már induló áron is elég húzós, 46,6 millió forint.

Forgalomba állt még 1 darab Bentley Flying Spur is, amit 40 és 120 millió forint között lehet megvenni. Jött még 3 Lexus LS 500h is, a japán gyártó csúcsmodellje s 30 millió forint körüli alapáron kapható. Az A8-as Audiból 5-öt helyeztek forgalomba, a sportváltozat A8 S-ből pedig hármat.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Most bárki fillérekért lecsaphat Magyarország egyik legnagyobb kincsére: érdemes sietni, hamar elkapkodják

Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.

Ismered a Ferit? Milyen Ferit? Vadiúj főzelékbár hódíthatja meg Budapestet

Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.

Súlyos rendellenesség ütötte fel a fejét a magyar iskolákban: minden tizedik gyerek érintett

Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.

Így szakadt szét a magyar társadalom: ez a 10 legolcsóbb és legdrágább Petőfi utca itthon

A Pictorial Collective-vel karöltve készítette el az elmúlt egy év leforgása alatt a Petőfi utcák népe című fotósorozatot, aminek kapcsán Stiller Ákossal beszélgettünk

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. november 28. kedd
Stefánia
48. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
OTTHONTEREMTÉS 2024-BEN
Jelzáloghitelek, CSOK Plusz, Babaváró és ingatlanpiaci trendek
Most nem