Büntetéseső Monacoban: Gasly dühösen fakadt ki, Hamilton ünnepel
Lewis Hamilton maga is nehezen hiszi el, hogy összetettben már a második a vb-tabellán, és még szebb eredményeket lát maga előtt.
Lewis Hamilton maga is nehezen hiszi el, hogy összetettben már a második a vb-tabellán, és még szebb eredményeket lát maga előtt.
Antonelli idén már negyedszer rajtolhat az első helyről, mögötte Verstappen és a két Ferrari indul majd Monte-Carloban.
Bár a francia szakember pénteken még a helyszínen tartózkodott, és a csapat kiemelkedően jól szerepelt a szabadedzéseken, a hétvége további részében már nem lehet ott az istállóval.
A Forma-1 ezen a hétvégén Monacóba látogat, ahol az idei szezon egyik legérdekesebb futamát rendezhetik meg.
Charles Leclerc hosszú távú szerződéshosszabbítást írt alá a Ferrarival: a bejelentés éppen a monacói pilóta hazai futama előtt érkezett.
A McLaren vasárnap Monacóban ünnepli ezredik Forma–1-es versenyét, éppen azon a helyszínen, ahol a csapat 1966-ban bemutatkozott.
Az autót hétfőn mutattak be Rómában, és azóta heves vitákat váltott ki a közösségi médiában, valamint a befektetők körében egyaránt.
A dizájn bemutatása után a közösségi médiát elárasztották a gúnyos mémek.
Több mint 7 százalékot zuhant a Ferrari részvényárfolyama, miután az olasz sportautó-gyártó bemutatta története első tisztán elektromos modelljét.
A hétszeres világbajnok határozottan cáfolta a visszavonulásáról szóló találgatásokat, és megerősítette, hogy a 2027-es szezonra is érvényes szerződése van a Ferrarival
Az olasz luxusató-gyár az idei első negyedévben kevesebb járművet értékesített, mégis jelentősen növelni tudta a profitját.
Az első negyedévben sorra kerültek forgalomba a több tíz- és százmillió forintos luxusautók, a Porsche 911-től a Ferrari Purosangue-ig.
Antonelli zsinórban második versenyét nyerte, így már az összetettben is ő vezet. A Forma 1-ben legközelebb május elején rendeznek versenyhétvégét.
Az első gyakorlást a világbajnoki éllovas George Russell, a másodikat pedig Oscar Piastri nyerte.
Azonnali hatállyal távozott posztjáról Jonathan Wheatley, az Audi Forma-1-es csapatának főnöke. A hírek szerint az Aston Martin szerződteti, ahol Adrian Newey helyét veheti át.
A 19 éves olasz versenyző ugyan megharcolt a Ferrarikkal, ám utána egész kényelmesen ért be a célba.
A Mercedes brit versenyzője, George Russell nyerte a Forma–1-es Kínai Nagydíj pénteki sprintidőmérőjét.
Hamilton szerint csapata idén képes lesz felvenni a harcot a bajnoki címért, annak ellenére, hogy csak egyikük állt dobogóra a szezonnyitón.
A hétszeres világbajnok mindenképp szeretne Afrikában versenyezni, és mint mondta, addig nem is akar visszavonulni.
James Vowles, a Williams csapatfőnöke szerint csapata a vártnál gyengébb pozícióból vág neki a 2026-os Forma–1-es szezonnak.