Az erős forint egyre több vásárlót vonz a külföldi autópiacokra
A DataHouse frissen közzétett előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon mintegy 58 500 személygépkocsi cserélt gazdát márciusban. Ez az érték hat százalékkal marad el a februári 62 200-as volumentől. Bár az első negyedév forgalma 4,2 százalékkal marad el a tavaly ilyenkor mért szinttől, szakértői várakozás szerint az idei év végére a 2019-ben elért csúcs, 808 ezer adásvétel közelébe térhet vissza a használtautó-piac forgalma.
Bár a március 8-án bevezetett szigorítások a járműforgalmazó kereskedőket nem kötelezték zárva tartásra, az intézkedések hatására visszaesett a kereskedéseket felkereső érdeklődők száma, ami az értékesítések számában is jól tükröződik
– magyarázza közleményében Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója. – Az április 8-án megkezdett fokozatos enyhítések hatására azonban a mostani kisebb mélypontról a havi forgalom gyorsan visszaállhat a havi 65-70 ezres szintre.”
A hazai használtautó-piacon a legnépszerűbb modell az első negyedévben is az Opel Astra volt, csaknem 10 900 példány cserélt gazdát az időszak során. A Suzuki Swift áll a második helyen 9 000 adásvétellel. A sorban a Ford Focus következik, ebből a modellből 5 200-at írtak át az elmúlt három hónap során. A Volkswagen Passat és Golf jelenleg holtversenyben állnak a negyedik és ötödik helyen: mindkét modellből kicsivel több, mint 4 900 került új tulajdonoshoz - derült ki a portál közleményéből.
A belföldi használtautó-piacra a koronavírus viszonylag kis hatást gyakorolt: míg a járványhelyzet által érintett elmúlt 12 hónapban az újautó-piac 18,4 százalékkal, a használtautó-import pedig 20,2 százalékkal esett vissza az azt megelőző éves időszakhoz képest, addig a hazai használt autók adásvétele mindössze 3,4 százalékkal maradt el a korábbi értéktől. Ennek több oka is van: egyrészt a határok lezárása nyomán visszaeső használtautó-behozatal helyett a vevők egy része a hazai kínálat felé fordult. Másrészt a tömegközlekedéstől való tartózkodás megnövelte az igényt az olcsó második autók iránt, és ez a pótlólagos kereslet szintén a használtautó-piacon csapódott le.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
„Az év második felében a visszatérő gazdasági konjunktúra már valószínűleg pozitív hatással lesz az autópiac valamennyi szegmensére. Az újautó-eladások és a használtimport újbóli felfutása jelentősen frissítheti majd a hazai használtautó-piacot is, így a JóAutók.hu továbbra is fenntartja az előrejelzését, hogy 2021-ben e piac forgalma a 2019-ben beállított 808 ezres csúcs közelében alakul majd” – tette hozzá a szakértő.
A használtautó-piac forgalma 2021 első negyedévében összesen 184 500 darab volt, szemben az előző év hasonló időszakában regisztrált 192 600-as mennyiséggel. Ugyanebben a periódusban az importált használt autók száma 30 971 volt, míg egy évvel korábban még elérte a 37 759-es értéket.
Megéri négyévszakos gumira váltani 2026-ban? Itt a nagy teszt: csak egy abroncs kapott jó minősítést
A 16 vizsgált abroncs közül mindössze egy bizonyult igazán jó választásnak, miközben a mezőny közel fele gyenge vagy kifejezetten nem ajánlott értékelést kapott.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







