Hatalmas az érdeklődés a Centrál Színház Furcsa pár című előadása iránt, a dinamikus árazás miatt azonban sok a hőzöngő.
Megfordult a sorrend a magyar autópiacon: közel egymillió forinttal olcsóbban vehetjük meg a slágerautókat
Friss adatok szerint 13,2%-kal kevesebb érdeklődés érkezett használt autókra szeptemberben, mint egy évvel korábban, miközben a kínálat 99,7 ezer hirdetéssel a tavalyi szinten maradt. Az átlagárakat tekintve a legnagyobb változás a hibrideknél látszik: hirdetési áruk egy év alatt 933 ezer forinttal csökkent, így ma már olcsóbbak a villanyautóknál. Tavaly szeptemberben még fordított volt a sorrend.
Az eladók ugyanannyi autót kínáltak idén szeptemberben, mint a tavalyi év azonos időszakában: a hirdetések száma 99 655-ről 99 717-re változott. A kínálati átlagár 2,9%-kal, 5,41 millió forintra nőtt, a meghirdetett autók átlagéletkora 12,66 évről 12,37 évre csökkent a Használtautó.hu felületén.
Egy hirdetésre így átlagosan 3,7 érdeklődés jutott, ez tavaly szeptemberben még 4,3 volt. Augusztusban az érdeklődések száma még 15,7%-kal maradt el az előző évitől, a különbség tehát szeptemberre szűkült, de az iskolakezdés után sem tűnt el.

„Augusztusban arra számítottunk, hogy a szabadságok végével gyorsan visszatérnek a vásárlók. A szeptemberi adatok szerint ez lassabban történik: az érdeklődés még mindig nagyjából nyolcadával kevesebb, mint tavaly ilyenkor. A vevők most kivárnak, és alaposabban mérlegelnek, mielőtt felveszik a kapcsolatot az eladóval” – mondta Koralewsky Márk, a Használtautó.hu üzletágvezetője.
Majdnem egymillióval olcsóbb hibridek
A használt hibridek kínálati átlagára 11,04 millióról 10,10 millió forintra, 8,5%-kal csökkent egy év alatt. Az elektromos autóké közben 10,5 millióról 10,7 millió forintra emelkedett, köszönhetően számos új, zömmel prémium modell piacra lépésének.
Tavaly szeptemberben egy hibrid átlagosan 540 ezer forinttal került többe egy villanyautónál, idén 606 ezer forinttal kevesebbért lehet valaki hibrid-tulajdonos. A hibridek kínálata 34,8%-kal, több mint 6 000 hirdetésre bővült, a rájuk érkező érdeklődések száma 29,8%-kal, 24 ezerre nőtt.
Az elektromos autók iránti érdeklődés 20,2%-kal, 31,8 ezerre nőtt. Náluk egy hirdetésre 4,8 érdeklődés jutott a tavalyi 4,6 után – ez az egyetlen hajtás és karosszéria, ahol ez az arány emelkedett. A két hajtás együtt a szeptemberi érdeklődések 15%-át adta, egy évvel korábban 10,5%-át.

„Egy év alatt a hibrid lett a kedvezőbb belépő az alternatív hajtások közé: ma egy használt hibrid átlagosan olcsóbb, mint egy villanyautó, és a választék is sokkal nagyobb. Aki most vásárol, jobb helyzetben van, mint tavaly ilyenkor: ugyanakkora kínálatból kevesebb vevő választ, így több idő jut az autó átvizsgálására és az alkura” – tette hozzá az üzletág vezetője.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A dízel a piaccal ellentétesen mozog
A dízelautók iránti érdeklődés 22,7%-kal, 150 ezerről 116 ezerre esett, ez a legnagyobb visszaesés a hajtások között. A benzineseké 14,6%-kal csökkent.
A dízelek az érdeklődések 31,1%-át kapták, tavaly 35,0%-át. Átlagáruk 1,8%-kal, 4,82 millió forintra csökkent, miközben a teljes piacé nőtt. A meghirdetett dízelek átlagéletkora 12,67-ről 12,92 évre, átlagos futásuk 225 800-ról 226 600 kilométerre nőtt. Eközben a piac egészén mindkettőnél csökkenés látható.
Egyedül a városi terepjárók iránti érdeklődés nőtt
A karosszériatípusok közül csak a városi terepjárók iránt nőtt érdemben az érdeklődés: 3,3%-kal, 80,5 ezerre. Kínálatuk 18,2%-kal bővült, átlagáruk 4,1%-kal, 8,44 millió forintra csökkent. A szedánok iránti kereslet 22,7%-kal esett.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







