9 °C Budapest

Autósok, figyelem! Indul a roham, vasárnaptól ketyeg az óra

2019. november 30. 15:03

Vasárnaptól vásárolhatók meg a 2020-ra érvényes megyei és országos úthasználati jogosultságok, az ideiek január 31-ig érvényesek - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára.

Schanda Tamás hangsúlyozta, hogy a közlekedőknek kedvez a vásárlási lehetőségek bővülése. Az úthasználati jogosultságokat személyesen és digitális felületeken is meg lehet váltani változatlan áron, hiszen az éves úthasználat nyolcadik éve, a megyei jogosultságok pedig a 2015-ös bevezetésük óta nem drágulnak - tette hozzá.     Az államtitkár közölte, hogy 2016-hoz képest tavaly 24 ezerrel több, csaknem 44 ezer országos jogosultság kelt el elővételben, míg megyei jogosultságokból 2018 decemberében majdnem 78 ezret vásároltak, vagyis 21 ezerrel többet, mint előtte 2 évvel. Az elővételes megyei jogosultságok fele Pest megyei volt, majd sorrendben Győr-Moson-Sopron, Fejér és Vas megye a legnépszerűbb.

Schanda Tamás szerint 2019 rekordév a közúti közlekedés fejlesztésében, hiszen 566 milliárd forint jut útépítésekre, és 2022-ig elkészül a 17 helyen épülő gyorsforgalmi útszakaszok mindegyike. Az autópályák és autóutak hossza 9 éve nem érte el az 1300 kilométert, idén viszont már meghaladja az 1500 kilométert, és hamarosan az ország bármely pontjáról fél órán belül el lehet jutni négysávos útszakaszra.

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) vezérigazgatója az előértékesítés jelentőségét azzal indokolta, hogy az éves matricák 60 százalékát ilyenkor váltják meg a közlekedők. Bartal Tamás hangsúlyozta, hogy az ematrica.nemzetiutdij.hu oldal az egyetlen elektronikus felület, amelyen kényelmi díj nélkül vásárolhatók meg az úthasználati jogosultságok. A befizetett kényelmi díjak összege tavaly 440 millió forint volt, idén pedig már az első 10 hónapban elérte a 450 millió forintot - tette hozzá.

A vezérigazgató bejelentette, hogy a NÚSZ Zrt. jövőre térképes útvonal- és matricatervező szolgáltatást indít. Az alkalmazás megmutatja az ügyfeleknek a legkedvezőbb útvonalat és feltünteti az ahhoz szükséges jogosultságokat. Hozzátette, hogy jövőre minden üzemanyagkártyára kiterjesztik az útdíjfizetés lehetőségét, és bővülnek a menet közbeni ellenőrzések is, több ellenőrző kocsi járja majd az utakat 2020-ban.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A 2 éve indult nagyvásárlói programhoz hamarosan a MÁV is csatlakozhat, és továbbra is minden vállalkozás igénybe veheti az ezzel járó lehetőségeket - mondta Bartal Tamás.

Juhász Edit, a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és közműszolgáltatásokért felelős államtitkár közölte, hogy a NÚSZ Zrt. bevétele a tavalyi 315 milliárd forintról várhatóan 364 milliárd forintra nő idén, a költségvetési törvényben előírt bevételi elvárásokat tehát továbbra is teljesíti. Hozzátette, hogy 2019 novemberéig a bevételek az e-útdíjak után 18 százalékkal, az e-matricák után csaknem 10 százalékkal nőttek, az útdíjbevételek majdnem felét külföldi járművekre fizetik.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 23. hétfő
Alfréd
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem