11 °C Budapest

Még hogy 18 ezer? A többség nem ússza meg ennyiből a kötelező biztosítást

2017. november 8. 12:10

3 millió autósnak átlagosan 30-40 ezer forint a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) éves díja, ezért ők nem is értik a napok óta hallható 18 ezer forintos átlagtarifáról szóló híreket. Az értetlenkedés és a felháborodás jogos, a valós éves díj ugyanis a kampányban felkapottnak a sokszorosa - hívta fel a figyelmet a CLB biztosítási alkusz cég.


A magyarországi autósok mintegy 70 százaléka valószínűleg értetlenül kapkodja a fejét ezekben a napokban, amikor a kgfb kapcsán csak úgy röpködnek a 18 ezer forintos átlagdíjról szóló hírek. Igazuk is van, hiszen a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) és a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft.portfoliójának adatai alapján is egyértelműen és gyorsan kiszámolható, hogy a járműtulajdonosok legnagyobb részének akár 30-40 ezer forint között van a kötelező díja.

Ráadásul sokan nem is válthatnak biztosítót, hiszen nem most van a fordulójuk. A január 1-jei szerződéses évfordulóval rendelkezőket érintő, év végi kampányban kialakuló, ennél jóval alacsonyabb díjakat az alábbiakkal magyarázzák a CLB-nél:

  • A kampányban mindössze másfél millió jármű - 1 millió személyautó és félmillió motor, pótkocsi, utánfutó, s más közlekedési eszköz - az érintett. Az említett kis eszközök átlagdíja 5 ezer forint körül van, így a tulajdonosaikat valószínűleg nem érdekli, hogy 15-vagy 25 százalékkal emelkedik a díjuk, mert ez éves szinten nem éri el az ezer forintot sem.A most váltók másik része pedig flottatulajdonos, vagy olyan, többnyire idős autósokból áll, akik már minimum 7 éve nem cserélték le a kocsijukat, és javarészt bónusz 10-ben - vagyis, igen jó besorolásban - vannak. Ők azok, akik nem használnak internetet, s vidéken laknak, ahol hagyományosan lényegesen alacsonyabbak a kgfb díjak.
  • A most váltók másik része pedig flottatulajdonos, vagy olyan, többnyire idős autósokból áll, akik már minimum 7 éve nem cserélték le a kocsijukat, s a CLB adatai szerint javarészt bónusz 10-ben - vagyis, igen jó besorolásban - vannak. Ők azok, akik nem használnak internetet, s vidéken laknak, ahol hagyományosan lényegesen alacsonyabbak a kgfb díjak. Így eshet meg, hogy ennek az "állománynak" az átlagdíja mindössze 18 ezer forint körül mozog, míg csaknem 3 millió autóstársuknak - akiknek már újabb és magasabb kategóriájú autójuk van, fiatalabbak, vagy nagyvárosi lakosok - az átlagdíja 30-40 ezer forint körül mozog.

Így eshet meg, hogy ennek az "állománynak" az átlagdíja mindössze 18 ezer forint körül mozog, míg csaknem 3 millió autóstársuknak - akiknek már újabb és magasabb kategóriájú autójuk van, fiatalabbak, vagy nagyvárosi lakosok - az átlagdíja 30-40 ezer forint körül mozog. A biztosítók üzletpolitikáját ma már nem az év végi kampányidőszak határozza meg - magyarázta Németh Péter, a CLB értékesítési és kommunikációs igazgatója.

A CLB adatai szerint az újkötések területén első három helyen áll a KH biztosító, az Allianz és az Union, ugyanakkor az is mérhető, hogy mennyi a saját portfolión belüli új szerződésük. Vagyis, mekkora számban forgatja vissza a saját állományát egy biztosító.  E tekintetben a CLB-nél az első hét után első helyen az Allianz áll, ahol 44 százalékban a régi ügyfelek kötöttek újra. Második a KH és az Union 27 százalékkal, s őket követi az Aegon 25, a Groupmama 22, a Signal pedig 18 százalékkal.

A régi ügyfelek "visszaforgatása" azonban korántsem jelenti azt, hogy ezek a biztosítók ne tartanák be a szabályt, miszerint tilos a meglévőkkel szemben kedvezőbb helyzetbe hozni az új ügyfeleket. Az ok inkább az, hogy olyan új kedvezményeket vezetnek be, amelyek a régi ügyfelekre is vonatkozhatnak, de ezeket érvényesíteni számukra is néha úgy a legegyszerűbb, ha új kalkulációt készítenek, és új szerződést kötnek.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A CLB szakértői azt javasolják, hogy mindenki a saját évfordulóját figyelje és kalkulálja év közben is a díját, mert a valóság ma már teljesen más, mint amit például a most novemberi pillanatfelvétel mutathat.

Váltanál? Nézd meg a legjobb ajánlatokat!

Már kalkulálhatók a január elsejei évfordulós szerződések kgfb-díjai is a szövetség fogyasztóvédelmi célokat szolgáló eszközén, a MABISZ Díjnavigátoron. A MABISZ kgfb-díjakat összehasonlító eszköze abban egyedi a piacon, hogy az összes piaci szereplő összes kedvezményét tartalmazza, üzleti érdekektől mentes és a biztosítók a díjak helyességét előzetesen jóváhagyják.

Érdemes észben tartani, hogy a biztosítók többségénél továbbra is díjkedvezményt kapnak

  • a családosok,
  • ha a gépjármű-tulajdonos a korábbi, papír alapú kapcsolattartás helyett az e-mailen, interneten keresztüli kommunikációt részesíti előnyben.
  • akik a csekkes díjfizetés helyett a banki átutalás vagy csoportos beszedés lehetőségével kívánnak élni
  • az éves díjfizetést választó gépjármű-tulajdonosok is azokkal szemben, akik a negyedéves vagy havi díjfizetés lehetőségét részesítik előnyben.

Azoknak a járműtulajdonosoknak, illetve üzembentartóknak, akik úgy döntenek, hogy biztosításukat valamely más társasághoz szeretnék átvinni, legkésőbb december 1-jén éjfélig el kell juttatniuk írásbeli felmondásukat a biztosítójukhoz. Ezt követően december 31-éig még egy hónap áll rendelkezésükre arra, hogy a jövő évre vonatkozó szerződésüket megkössék.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem