8 °C Budapest

Luxusautó vásárlásban nyújt segítséget a magyar kormány

2016. szeptember 21. 19:00

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Európai Mobilitási Hét keretében szervezett Emobility Forum 2016 konferencián bejelentette: az eddig bevezetett ösztönzők mellett a tisztán elektromos hajtású személy- és kishaszon gépjárművek beszerzéséhez kétmilliárd forint biztosításával járul hozzá a kormány.

A kormány úgy döntött, hogy az idei költségvetésben 2 milliárd forintot, a tervek szerint jövőre pedig 3 milliárrd forintot biztosít a tisztán elektromos hajtású személy- és kishaszon gépjárművek beszerzésének támogatására -- jelentette be Varga Mihály. Kiemelte: az idei támogatási összegből több mint 1300 elektromos jármű megvételéhez járulhat hozzá a kormány.

A forrást a természetes személyek, gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók, civil szervezetek, helyi önkormányzatok, köztestületek, és költségvetési szervezetek egyaránt igényelhetik. A támogatás a bruttó vételár 21 százalékát fedezi, de maximum másfél millió forintos lehet. További feltétel, hogy csak új, 15 millió forintot meg nem haladó vételárú gépjárművekre terjed ki. A pályázati kiírás ezen a héten válik elérhetővé az érdeklődők számára a kormany.hu, valamint az e-mobi.hu oldalon.

Az elektromos járművek, a környezetbarát technológiák térnyerésével egyszerre leszünk részesei a klímaváltozás és a globális felmelegedés elleni küzdelemnek és teszünk gazdaságunk fejlődéséért, a munkahelyek számának emeléséért

- emelte ki Varga Mihály a Magyar Elektromobilitás Szövetség és a Jedlik Ányos Klaszter budapesti rendezvényén, áll a Nemzetgazdasáig Minisztérium (NGM) közleményében.

A kormány átfogó elektromobilitási koncepciója, a Jedlik Ányos Terv tartalmazza mindazokat a lépéseket, ösztönző eszközöket és szabályozási feladatokat, amelyek az elektromos közlekedés elterjedéséhez szükségesek - vélte a tárcavezető.

Mint mondta:

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
a kormány 2020-ig 3 ezer nyilvános töltőállomás létesítését irányozta elő annak érdekében, hogy Magyarország minden régiója elérhető legyen elektromos járművekkel is.

Az e-autók elterjedése érdekében a szabályozási rendszert is módosította a kormány: bevezették a zöld rendszámot, egyszerűsítették a töltőberendezések létesítésére és üzemeltetésére vonatkozó szabályokat, illetve számos adókedvezményt biztosítanak. - tájékoztatott a miniszter. Hozzátette: a cél az, hogy 2020-ra a környezetbarát járművek a száma elérje 30 ezret.

Az iparági vélemények szerint 2020-ra csökken olyan szintre az akkumulátorok és ezen keresztül az elektromos autók ára, hogy azok támogatás nélkül is versenyképessé váljanak a hagyományos autókkal.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem