Életveszély a magyar utakon: ezt sokan figyelmen kívül hagyják

2016. március 29. 18:32

Bár a vezetők több mint fele ismeri a törvényben előírt profilmélységet, mégsem ellenőrzi elég gyakran az abroncsai állapotát - derült ki egy friss felmérésből. Mindössze 43 százalékuk van tisztában azzal, hogy egy abroncsgarnitúrát napi használat esetén 3-4 évente cserélni kell.

A Vredestein kutatása azt vizsgálta, hogy az autósok mennyi figyelmet fordítanak az abroncsaik állapotára. Bár a megkérdezettek 55 százaléka tudta, hogy a személyautó abroncsok törvény által előírt profilmélysége 1,6 mm, azt már csak negyedük tippelte meg helyesen, hogy a biztonságos közlekedéshez 2,5-3 mm-es minimumra lenne szükség a nyári gumik esetében is.

A megfelelő mintázat többféleképpen is hozzájárul a biztonságos vezetéshez: a hosszanti árkok gondoskodnak a gyors vízelvezetésről, a mintázat gumi-levegő aránya és a futófelület anyagkeveréke pedig a tapadást és a féktávolságot befolyásolják. Ha az abroncs felülete elkopott, ezek a funkciók egyszerűen nem működnek megfelelően

- mondta Mikolai Béla, az Apollo Vredestein Kft. szakértője.

A tervezőmérnökök újabb és újabb mintázatokkal kísérleteznek, hogy fokozzák az abroncsok teljesítményét. A biztonság mellet ma már az sem mindegy, hogy milyen az abroncs külső megjelenése. A Vredestein abroncsok mintázatát évtizedek óta szoros együttműködésben készítik a világhírű Giugiaro műhely dizájnerei és az Apollo Vredestein mérnökei

- tette hozzá Mikolai Béla.

A mintázat funkciói közül a válaszadók a vízelvezetést (92%) és a tapadást (80%) tartják a legfontosabbnak. Ezt a szakértő is megerősítette, kiemelve, hogy a kopott gumik használata különösen esős időszakban veszélyes, mert gyorsan bekövetkezhet az úgynevezett felúszás vagy aquaplaning. Ez akkor alakul ki, amikor az elkopott mintaárkok nem tudják elég gyorsan elvezetni a vizet a kerekek alól, így a jármű elveszíti a kapcsolatot a talajjal és irányíthatatlanná válik.

Meddig használjuk?

A sofőrök 6 százaléka szerint egy abroncsgarnitúra átlagos élettartama 1-2 év, 43 százalék szerint 3-4 év, míg 42 százalék használná 5-6 évig őket. Valójában az abroncs élettartamának egyik fő meghatározója a kopás mértéke, ez pedig a futott kilométertől, a tárolási körülményektől és a vezető habitusától is függ. A magyar autósok átlag 16-19 ezer kilométert autóznak egy év alatt, egy garnitúra gumiabroncsot ilyen futás mellett 3-4 évente cserélni kell a szakértő szerint.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Hamarabb elkoptatjuk az abroncsainkat, ha nem a megfelelő levegőnyomással használjuk azokat. A felmérés szerint csak a magyar autósok fele ellenőrzi legalább hetente egyszer az abroncsait profilmélység, nyomás és látható hibák megállapítása szempontjából. Aki naponta használja az autóját, jól tenné, ha hetente, de legalább minden tankolásnál ellenőrizné a gumikat. Érdemes heti 5 percet áldozni abroncsainkra, mert ezzel óvjuk magunkat, családtagjainkat, a környezetünket és a pénztárcá

nkat is

- mondta Mikolai Béla

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm