1 °C Budapest

Nagyon fontos leveleket kapnak az autóhitelesek (is)

MTI
2015. március 3. 18:35

A deviza alapú autóhitelesek és a gépjárműlízinges ügyfelek is március-áprilisban kapják meg az elszámolásról az értesítő leveleket.

Az egyik legnagyobb autóhitelekkel és gépjárműlízinggel foglakozó pénzintézet, a Merkantil Bank is több ezer elszámoló levelet fog kiküldeni ügyfeleinek március-áprilisban - közölte a bank az MTI-vel kedden.

Az elszámolási törvény azokra a magánszemélyekre vonatkozik, akik 2004. május 1. és 2014. július 19. napja között kötöttek, és 2009. július 26. napját követően rendelkeztek/rendelkeznek devizaalapú, forint alapú, deviza hitellel, pénzügyi lízing- vagy kölcsönszerződéssel.

A pénzintézet közlése alapján azoknak az ügyfeleknek az esetében, akikre nem vonatkozik a rögzített árfolyam, illetve a február elsejei forintosítás sem, tehát a nem lakásfedezetű hitelekkel, például a deviza autóhitelekkel rendelkezők esetében a szerződésben meghatározott napon érvényes MNB-árfolyam határozza meg a törlesztés forintban kifejezett mértékét. A Merkantil Bank közleményében kiemeli azonban, hogy az elszámolási törvény és az annak kapcsán alkalmazott visszatérítési szabályok rájuk is vonatkoznak.

A bank tájékoztatása szerint az eddig jól fizető ügyfeleknek az elszámolás során csökkenni fog a havi fizetési kötelezettségük, de az árfolyam változása miatt ennek egy része el fog veszni. Amennyiben kedvezően változik az árfolyam, akkor ez a csökkenés realizálódik a havi terhekben vagy a konstrukciótól függően csökken a futamidő. A tartozással rendelkező ügyfelek elszámolásakor a törvények szerint először az elmaradást kell rendezni, ezért ezen szerződéseknél az elmaradás függvényében, lehetséges, hogy nem csökken a törlesztő részlet.

Az Erste Bank Hungary olyan értelmű tájékoztatót állított össze az ügyfeleinek, hogy a deviza alapú gépjárműlízing ügyleteknél a februári törlesztő részletben már a fair banki törvényben meghatározott fair kamatot alkalmazzák.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 12 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 8,02 százalékos THM-el, és havi 98 070 forintos törlesztővel fel lehet venni az Erste Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Raiffeisen Banknál 8,09% a THM; az UniCredit Banknál 8,11%; a MagNet Banknál 8,27%,  a K&H Banknál 8,28%; míg az OTP Banknál 8,29%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 
Március elseje és április 30-a között postázzák azokat a leveleket, amelyek a gépjárműhitelek és - lízingügyletek elszámolásáról szólnak.

 A gépjárműhitelek és az gépjárműlízingekre esetében az elszámolás megtörténik, de a forintosítás ezekre a hitelekre nem vonatkozik - hangsúlyozza az Erste is.

NEKED AJÁNLJUK
Vége az iskolai bántalmazásoknak? Magyar innováció segíthet megelőzni az ilyen eseteket

A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.

Most bárki fillérekért lecsaphat Magyarország egyik legnagyobb kincsére: érdemes sietni, hamar elkapkodják

Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.

Ismered a Ferit? Milyen Ferit? Vadiúj főzelékbár hódíthatja meg Budapestet

Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.

Súlyos rendellenesség ütötte fel a fejét a magyar iskolákban: minden tizedik gyerek érintett

Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. december 4. hétfő
Borbála, Barbara
49. hét
December 4.
A cookie napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm