Megjelentek a 2024-es pályamatrica-árak a Nemzeti Útdíjfizetési Zrt.-nél. A díjak az augusztusi infláció mértékével emelkednek jövőre.
A felmérések szerint a magyar autók átlagéletkora megközelíti a 12 évet, de kis utánajárással már elérhető áron juthatunk hozzá egy fele annyi idős használt autóhoz. Az alsóbb kategóriás gépjárművek esetén a biztosítás sem nullázza le a pénztárcánkat; már havi 3-4 ezer forintért is találunk teljes körű cascót, a kötelezővel együtt pedig havonta akár 5 ezer forintból teljes körű védelemmel rendelkezhetünk.
A használtautó piac évek óta lejtmenetben van: szinte eltűntek a 3-4 éves járművek, a piacot a 10 évnél idősebb autók uralják, ma Magyarországon a forgalomban lévő autók átlag életkora 12 év. Mivel folyamatosan öregszik a hazai járműállomány, ezért idén várhatóan kitolódik 13 évre az átlagkor.
A használtautó-forgalom több mint felét a 900 ezer-1 millió átlagárú kisautó, illetve alsó-középkategóriás autók teszik ki, míg a felső kategóriás nagykocsik a piac alig 2-3 százalékát.
Biztosítást néhány ezerért
Egy korábbi felmérés szerint az autósok közel 75 százaléka úgy gondolja, hogy a jelenlegi árak mellet nincs kerete a casco biztosításra, azok közül, akik mégis emellett döntenek, a döntő többség még mindig elsősorban az ár alapján választja ki a biztosítását és csupán 15-15 százalék vesz figyelembe egyéb szempontokat - tájékoztatta lapunkat a PBA Biztosítási Alkusz.
2012-ben a casco díjak átlagosan 80 ezer forint körül voltak és nem tapasztalható szignifikáns változás az évközi casco szerződések díjaiban 2013-ban sem. Kis-és középkategóriás autók esetén ez az összeg 50 ezer alatt, míg a felső kategóriában 150 ezer ft felettiek. Ráadásul néhány biztosító termékkínálatában már megjelentek a 8 évnél idősebb, 10-12 éves autókra is köthető casco biztosítások.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
"2012-ben jelentős díjcsökkenést tapasztaltunk a casco piacon. A közhiedelemmel ellentétben idősebb autókra is érdemes és lehet elérhető áron casco biztosítást kötni; akár már havi 4-5 ezer forintért is találhatunk teljes körű cascót." - hívta fel a figyelmet Galántai Zsolt, a PBA dealer üzletág igazgatója.

Súlyos bajokról vallottak magyar autószerelők: erre nem figyelnek a hazai autósok, pedig nagyon kéne
Tíz autószerelőből kilenc tapasztalt már problémákat a kritikus motoralkatrészeken lévő, teljesítménycsökkentő lerakódások miatt - ez derül ki egy új kutatásból.

Ennyi volt, nem gyártják többet ezeket a slágerautókat: a magyar vásárlók sem fognak örülni a hírnek
A svéd Volvo jelentős mérföldkőhöz érkezik jövőre, kivezetik kínálatukból a dízel autókat.

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.
Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.
Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.
A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.
-
Nem enyhül az élelmiszer-infláció, de nem mindenhol kell mélyebben a zsebünkbe nyúlni
A Lidl-nél például bővítik az akciós termékek körét.
-
Multi élelmiszerláncok: családtámogatás az árakon és a munkatársakon keresztül (x)
Évente több száz milliárdos nagyságrendben fektetnek be az árak letörésébe, valamint munkatársaik bérezésébe és egyéb juttatásaiba az árharcos multinacionális nemzetközi élelmiszerláncok.
-
Másodszor emel bért idén a Rossmann (x)
300 millió forintot fordít munkatársai fizetéseinek növelésére az idén 30 éves drogéria, amely tavaly elnyerte a Kincentric Legjobb Munkahely díját.
-
A környezetbarát IT eszközöké a jövő (x)
A világ első szén-dioxid-semleges üzleti laptopja új fejezetet nyithat fenntartható digitalizációban.
- Ma dől el, mennyi pedagógus marad az új rendszerben
- Elfogatóparancsot adtak ki a volt magyar válogatott futballista ellen
- Részletes szakértői magyarázat a nyugdíjkompenzációra - ezért 3,1 a 3,5 százalék
- Újabb jelentős energetikai tárgyalást folytat Orbán Viktor
- Egy magyar a Google borítóképén
- Autósok, figyelem: nagy lezárás jön az egyik legforgalmasabb csomópontban
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


