Jonathan Barnett futballügynök ellen újabb bizonyítékok kerültek elő: a legfrissebb bírósági iratok szerint egy céges e-mailben "rabszolgának" nevezte állítólagos áldozatát.
Az Egyesült Államok drasztikusan csökkenti az ENSZ humanitárius támogatását: a korábbi évi 17 milliárd dollár helyett mindössze 2 milliárd dollárral járul hozzá a nemzetközi segélyprogramokhoz. A Trump-kormányzat szerint az ENSZ-ügynökségeknek alkalmazkodniuk kell az új pénzügyi realitásokhoz, különben zsugorodniuk kell vagy akár meg is szűnhetnek.
Washington hétfőn jelentette be a 2 milliárd dolláros hozzájárulást az ENSZ humanitárius segélyalapjához. Ez az összeg csak töredéke annak, amit az amerikai kormány korábban erre a célra fordított. A támogatás drasztikus visszavágása illeszkedik Donald Trump elnök külpolitikájához, amely általánosságban is csökkenti az Egyesült Államok külföldi segélyeit - írja az Euronews.
A források elosztását ezentúl központosított módon, az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatalán (OCHA) keresztül bonyolítják. A hivatal így meghatározó szerepet kap a pénzek allokálásában. A szervezetet Tom Fletcher korábbi brit diplomata vezeti, aki tavaly indította el a humanitárius rendszer hatékonyságát javító reformfolyamatot.
A 2 milliárd dolláros támogatás az ENSZ adatai szerint elenyésző az elmúlt években szokásos amerikai hozzájáruláshoz képest, amely éves szinten elérte a 17 milliárd dollárt is. Amerikai tisztviselők ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy ebből mindössze mintegy 10 milliárd dollár volt önkéntes hozzájárulás, a fennmaradó részt az ENSZ-tagsághoz kapcsolódó kötelező befizetések tették ki.
A forráscsökkentés különösen nehéz helyzetbe hozza az ENSZ szakosított szervezeteit, köztük a Nemzetközi Migrációs Szervezetet, az Élelmezési Világprogramot és a menekültügyi főbiztosságot (UNHCR). Ezek az intézmények már az idén is több milliárd dollárral kevesebb amerikai támogatást kaptak, mint a korábbi Biden-kormányzat idején, sőt még Trump első elnöki ciklusa alatt is magasabb volt az amerikai hozzájárulás.
A támogatások visszavágása éppen akkor történik, amikor a humanitárius szükségletek világszerte drámaian nőnek. Az év során éhínséget regisztráltak Szudán és Gáza egyes, konfliktus sújtotta térségeiben, miközben árvizek, aszályok és más természeti katasztrófák ezrek életét követelték vagy kényszerítették emberek tömegeit otthonuk elhagyására.
"Ez a humanitárius reform az Egyesült Nemzeteknél több segélyt eredményez kevesebb adófizetői dollárból – célzottabb, eredményközpontú segítségnyújtást biztosítva, amely összhangban van az Egyesült Államok külpolitikájával" – nyilatkozta Michael Waltz, az USA ENSZ-nagykövete.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A külügyminisztérium közleménye szerint "a megállapodás megköveteli az ENSZ-től, hogy konszolidálja humanitárius funkcióit a bürokratikus többletköltségek, a szükségtelen párhuzamosságok és az ideológiai eltévelyedések csökkentése érdekében". A dokumentum egyértelművé teszi: "Az egyes ENSZ-ügynökségeknek alkalmazkodniuk kell, zsugorodniuk kell, vagy meg fognak szűnni."
A reformprogram keretében olyan finanszírozási alapokat hoznak létre, amelyekből célzottan, konkrét válsághelyzetekre vagy rászoruló országoknak lehet forrásokat irányítani. Kezdetben 17 országot céloznak meg, köztük Bangladest, Kongót, Haitit, Szíriát és Ukrajnát. Afganisztán, amely a világ egyik legsúlyosabb humanitárius válságával küzd, nem szerepel a listán, ahogyan a palesztin területek sem – utóbbiakat hivatalosan a Trump által még kidolgozás alatt tartott gázai béketervből származó pénzekből támogatnák.
Fletcher üdvözölte a megállapodást: "Hatalmas globális feszültségek közepette az Egyesült Államok bizonyítja, hogy humanitárius szuperhatalom, reményt adva azoknak, akik mindent elvesztettek."
A finanszírozási struktúra átalakítása Trump régóta hangoztatott álláspontját tükrözi: szerinte az ENSZ-ben nagy lehetőségek rejlenek, de a szervezet nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az elnök úgy véli, a világszervezet túlságosan eltávolodott eredeti, életmentő küldetésétől, aláássa az amerikai érdekeket, radikális ideológiákat népszerűsít, és pazarló, nehezen ellenőrizhető költekezést folytat.
Titkos grönlandi katonai bázisra figyelmeztetnek a szakértők: óriási veszélyt rejt magában ez a hely
A bázis alagútrendszere kanyarog és elágazik a jég alatt, ami megnehezíti a teljes feltérképezést.








