Amiről szavazni kell: Egyetértenek-e azzal, hogy megszűntessék az ex kormányfőknek és más közjogi méltóságoknak életfogytiglan járó juttatást?
Izrael kormánya pénteken jóváhagyta a gázai tűzszünet első szakaszát, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette az Izrael és a Hamász közötti megállapodást. A megállapodás 72 órán belül a túszok szabadon engedését is lehetővé teheti, közölte a Reuters.
Izrael pénteken hivatalosan is jóváhagyta a tűzszünetről szóló egyezményt, amelyet csütörtökön Donald Trump amerikai elnök jelentett be az Izrael és a Hamász közötti egyiptomi béketárgyalásokat követően.
A döntéssel kétévnyi háború után megnyílt az út a harcok leállítása felé: a megállapodás értelmében 24 órán belül felfüggesztik a gázai hadműveleteket, a Hamász által fogvatartott túszokat pedig 72 órán belül szabadon bocsáthatják.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy a kormány elsődleges célja továbbra is a túszok hazahozatala. „Szívből köszönöm Trump elnöknek és csapatának, hogy elkötelezték magukat e szent küldetés mellett” – fogalmazott.
A bejelentést világszerte üdvözölték: a nemzetközi vezetők támogatásukról biztosították a feleket, Izraelben és a palesztin területeken pedig sokan az utcán ünnepelték a tűzszünet hírét.
Komoly bajban Donald Trump: végleg elszigetelte magát, a teljes európai szélsőjobb elpártolt mellőle
A fordulat az Európai Unió határain túl is érezhető.
Véres merénylet történt a gazdagok oázisában: hajtóvadászat indult az ukrán üzletember támadója után
Hajtóvadászat indult Dél-Franciaországban, miután csomagbomba robbant egy monacói lakóépületben, és súlyosan megsebesített egy tehetős, ukrán származású üzletembert
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







