Chilavert régi ellenfelének, Christophe Dugarrynak a megszólalására reagált egy félreérthetőnek aligha nevezhető kiszólással.
Franciaországban ismét előkerült a vagyonadó ötlete, de most nem a teljes középosztályt céloznák, hanem kifejezetten az ultra-gazdagokat. A közgazdász Gabriel Zucmanról elnevezett új adóterv szerint azok a személyek, akiknek vagyona meghaladja a 100 millió eurót, évente minimum 2 százalékos adót fizetnének.
A franciák számításai szerint körülbelül 1800 ember esne bele a körbe. Ez első hallásra nem tűnik soknak, de a javaslat készítői szerint a tehetős réteg hozzájárulása érezhetően javíthatná az állam pénzügyi helyzetét - írja elemzésében az Euronews.
A támogatók azt állítják, hogy a Zucman-adó akár 20 milliárd eurót is termelhetne évente Franciaországban, míg egész Európában 67 milliárd eurós pluszbevételre lenne esély. Ez a pénz a költségvetési hiány csökkentésére vagy közszolgáltatások finanszírozására is fordítható lenne.
Kritikus hangok
A közgazdászok egy része azonban szkeptikus. Vannak, akik szerint a valós bevétel inkább csak 5 milliárd euró lehet, sőt az sem kizárt, hogy a leggazdagabbak ügyes adótervezéssel teljesen ki tudják játszani a szabályt. Felmerül az a kockázat is, hogy a tehetősek egy része külföldre viszi vagyonát, bár eddigi tapasztalatok szerint az ilyen „adóexodus” ritkán éri el a kritikus szintet.
Mit csinálnak más országok?
- Spanyolországban 3 millió euró fölötti vagyonra vetettek ki különadót.
- Norvégiában 1,1%-os vagyonadó létezik, már 1,7 millió eurótól.
- Svájcban kantononként változik a vagyonadó mértéke, és ott éppen az öröklési adó szigorítását vitatják.
Franciaországban jelenleg nincs általános vagyonadó, csupán az ingatlanokra vonatkozó adó él, ha azok értéke meghaladja az 1,3 millió eurót.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Zucman-adó politikai üzenete egyértelmű: a legtehetősebbeknek is jobban ki kell venniük a részüket a közteherviselésből. Kérdés azonban, hogy a gyakorlatban valóban ennyi pénzt hozna-e az intézkedés, vagy csupán szimbolikus gesztus marad.
Egy biztos: a vita rávilágít arra, hogy Európa több országában egyre erősebb az igény az adórendszerek igazságosabbá tételére, még ha ennek ára a gazdagok elégedetlensége is.
Komoly bajban Donald Trump: végleg elszigetelte magát, a teljes európai szélsőjobb elpártolt mellőle
A fordulat az Európai Unió határain túl is érezhető.
Véres merénylet történt a gazdagok oázisában: hajtóvadászat indult az ukrán üzletember támadója után
Hajtóvadászat indult Dél-Franciaországban, miután csomagbomba robbant egy monacói lakóépületben, és súlyosan megsebesített egy tehetős, ukrán származású üzletembert
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







