A futballista jogi lépéseket fontolgat, miután egy filmproducer azzal állt a nyilvánosság elé, hogy a játékos tudott a 2024-es elrablásáról és a zsarolásról.
Mexikóvárosban a rendőrség illegális szórakozóhelyet záratott be, ahol koporsókat használtak italok hűtésére - közölte Alessandra Rojo de la Vega, a központi Cuauhtémoc városrész polgármestere az X-en.
A hétvégén adott tájékoztatás szerint számos lakossági bejelentést követően a helyszínre kiérkező rendőrség egy nem engedélyezett bulit talált helyben mintegy 800 tinédzser részvételével.
A kerületi polgármester által közzétett egyik felvételen egy régi, nyitott koporsó látható, valamint egy vödör és egymásra halmozott székek egy konyhához hasonló teremben.
A La Jornada című helyi lap szerint a buli hírét a közösségi médiában terjesztették a szervezők.
Legalább öt fiatalkorút alkoholmérgezéssel találtak eszméletlenül az utcán - ismertette továbbá Rojo de la Vega. A szórakozóhelyen nem voltak vészkijáratok, a tűzoltókészülékek pedig nem működtek. Egy embert a hatóságok őrizetbe vettek - tette hozzá.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A szórakozóhely a Mariachi-zenészekről ismert Plaza Garibaldi közelében található.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






