Legyen vége a bombázások zajának, hallgassanak el a fegyverek, hogy meg lehessen hallani a népek szavát - mondta XIV. Leó pápa.
A nemrég megválasztott XIV. Leó pápa első szavai világos irányt mutatnak: a békét, az igazságosságot és a Krisztushoz való hűséget tűzi zászlajára. Egységre hív az egész Egyházban, miközben egy olyan közösséget álmodik, amely hidakat épít, párbeszédet folytat és nyitott szívvel fogad mindenkit – különösen a szenvedőket. Az ágostonos gyökerekből merítve hangsúlyozza: "együtt vagyunk keresztények, együtt haladunk Isten felé."
XIV. Leó pápa elmondta első beszédét a hívők előtt a Szent Péter téren. Szavai a békéről, az egységről és a missziós lelkületről szóltak. Beszédét az alábbiakban teljes terjedelmében, szerkesztés nélkül közöljük.
"Veletek együtt célunk, mint egységes egyház, mindig a békét és az igazságosságot keresve, mindig azon fáradozva, hogy Krisztushoz hű férfiak és nők legyünk, félelem nélkül, hogy hirdessük az Evangéliumot, hogy misszionáriusok legyünk. Szent Ágoston fia vagyok, ágostonos szerzetes, aki azt mondta: Veletek együtt vagyok keresztény, értetek vagyok püspök. Ebben az értelemben mindannyian együtt haladhatunk azon haza felé, amelyet Isten készített számunkra.
A római katolikus egyház híveinek különleges üdvözletet küldök. Arra kell törekednünk, hogy missziós egyház legyünk, olyan egyház, amely hidakat épít, párbeszédet folytat, mindig nyitott a befogadásra – mint ez a tér is, kitárt karokkal fogad mindenkit, mindazokat, akiknek szüksége van szeretetünkre, jelenlétünkre, párbeszédünkre, szívünkre.
És ha megengeditek, szeretnék egy szót szólni, külön üdvözletet küldeni mindazoknak – különösen is szeretett Diosesem Ciclaióban, Peruban –, ahol egy hűséges nép kísérte a püspökét, megosztotta vele hitét, és annyit adott azért, hogy továbbra is Krisztushoz hűséges Egyház lehessen.
Nektek, római, olasz és világszerte élő testvérek, azt kívánjuk, hogy egy szinodális egyház lehessünk – egy Egyház, amely úton van, amely mindig a békét, a szeretetet keresi, és amely különösen közel akar lenni azokhoz, akik szenvednek. Ma van a könyörgés napja a pompei-i Szűzanyához. Mária, a mi Édesanyánk mindig velünk akar járni, közel akar lenni hozzánk, segíteni akar közbenjárásával és szeretetével.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ezért szeretnék most veletek együtt imádkozni. Imádkozzunk együtt ezért az új küldetésért, az egész Egyházért, a világ békéjéért, és kérjük Mária, a mi Édesanyánk különleges kegyelmét:
Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled. Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus. Szent Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján. Ámen."
Sarokba szorította az Egyesült Államok Japánt: veszélyes háborús paktumot akar rákényszeríteni Trump
Csütörtökön a Fehér Házban találkozik Donald Trump amerikai elnök és Takaicsi Szanae japán miniszterelnök.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







