A francia államfő nem zárta ki, hogy az Európai Bizottság rövid távon technikai megoldásokon dolgozik Ukrajna támogatására.
Vlagyimir Putyin elnöki rendelete értelmében 160 ezer orosz állampolgárt hívnak be katonai szolgálatra a tavaszi sorozás keretében, ami a korábbi törvénymódosítás nyomán már a 30 éves korosztályt is érinti.
Az orosz elnök által kiadott rendelet szerint az áprilistól júliusig tartó időszakban minden 18 és 30 év közötti orosz állampolgár behívható katonai szolgálatra. A sorozás az orosz hadsereg szokásos gyakorlatának megfelelően évente két alkalommal, tavasszal és ősszel történik - tudósított a 444.hu.
A behívhatók körének bővülése annak a 2023 januári törvénymódosításnak az eredménye, amely 27-ről 30 évre emelte a sorkötelezettség felső korhatárát Oroszországban. Az orosz állami média tájékoztatása szerint a haderő jelenlegi létszáma megközelítőleg 2,4 millió fő, amelyből 1,5 millióan aktív katonai állományban szolgálnak.
A brit hírszerzés jelentése szerint az ukrajnai háború 2022. februári kezdete óta Moszkva veszteségei meghaladják a 768 ezer főt. A jelentés nem tartalmaz részletes adatokat a halottak és sebesültek számának megoszlásáról.
Sarokba szorította az Egyesült Államok Japánt: veszélyes háborús paktumot akar rákényszeríteni Trump
Csütörtökön a Fehér Házban találkozik Donald Trump amerikai elnök és Takaicsi Szanae japán miniszterelnök.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







