23 °C Budapest
Gyertyafény

Gyászol az autósport: meghalt Eddie Jordan, a legendás F1 csapatfőnök

2025. március 20. 11:15

Elhunyt Eddie Jordan, a Formula-1 egykori csapattulajdonosa, később televíziós szakkommentátora. A 76 éves ír üzletember agresszív prosztatarákkal küzdött, csütörtök hajnalban halt meg Fokvárosban - számolt be a BBC.

A család közleményben tudatta a szomorú hírt az egykori Formula-1-es csapattulajdonos, televíziós szakértő és vállalkozó haláláról.

Jordan, akit világszerte ismertek szókimondó természetéről, független csapattulajdonosként kivételes sikereket ért el. Az 1991-ben debütáló csapata 15 éves pályafutása során négy nagydíjat nyert, és 1999-ben rövid ideig még a világbajnoki címért is harcban állt, mielőtt hanyatlásnak indult volna, és végül 2005-ben eladásra került.

Eddie Jordan később televíziós szakértőként folytatta pályafutását, először a BBC Sport, majd a Channel 4 kötelékében, ahol szókimondó véleményei mellett azzal is kitűnt, hogy gyakran szerzett tudomást elsőként a jelentős hírekről.

Számos sikeres F1-es pilóta köszönheti karrierjének indulását Jordannak, többek között olyan világbajnokok is versenyeztek csapatában, mint Michael Schumacher és Damon Hill. Schumacher éppen Jordan csapatánál mutatkozott be az F1-ben az 1991-es belga nagydíjon.

A csapat 1996-ban jelentős szponzori szerződést kötött a Benson & Hedges cigarettamárkával, ami lehetővé tette számukra, hogy az élmezőnybe kerüljenek. 1998 közepére már a top csapatokkal versenyeztek, és első győzelmüket Damon Hill szerezte az 1998-as esős belga nagydíjon. Ennek a versenynek már a rajtja is legendássá vált, amit itt meg is mutatunk:

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A csapat utolsó győzelmét Giancarlo Fisichella aratta a 2003-as brazil nagydíjon, egy kaotikus, szintén esős versenyen. A csapatot 2005-ben Alex Shnaider orosz-kanadai üzletember vásárolta meg, és azóta több névváltoztatáson ment keresztül, jelenleg Aston Martin néven szerepel.

Jordan utolsó jelentős F1-es szerepvállalása az volt, hogy közvetítette Adrian Newey átigazolását az Aston Martinhoz. A két szakember jó barátságban volt, és Jordan Newey menedzsereként tevékenykedett a Red Bull-tól való távozását követő tárgyalások során.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 21. csütörtök
Konstantin
21. hét
Május 21.
Szeged napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom