A leginkább érintett állam Németország volt, ahol a vizsgált időszakban 58 berepülést jegyeztek fel.
Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke a MÁV különjáratával érkezett Budapestre az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozójára. Hegyi Zsolt, a vasúttársaság vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a látogatás jelentős elismerés és egyben komoly logisztikai kihívás volt. Az elnök érkezése a Keleti pályaudvarra zökkenőmentesen zajlott, bár a kelet-magyarországi vasúti közlekedést átmeneti módosítások érintették, melyekhez az utasok megértésére is szükség volt.
Volomidir Zelenszkij, Ukrajna elnöke a magyar vasúttársaság különjáratával érkezett Budapestre, az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozójára.
Hegyi Zsolt, a MÁV-csoportvezérigazgató egy videóban elmondta, nagy megtiszteltetés, de jelentős kihívás is
Az elnök úr biztonságban és pontosan megérkezett a magyar fővárosba, a Keleti pályaudvarra. A delegáció utazása érintette a kelet-magyarországi vasúti közlekedést, ami alkalmazkodást és megértést igényelt minden utasuktól.
Komoly bajban Donald Trump: végleg elszigetelte magát, a teljes európai szélsőjobb elpártolt mellőle
A fordulat az Európai Unió határain túl is érezhető.
Véres merénylet történt a gazdagok oázisában: hajtóvadászat indult az ukrán üzletember támadója után
Hajtóvadászat indult Dél-Franciaországban, miután csomagbomba robbant egy monacói lakóépületben, és súlyosan megsebesített egy tehetős, ukrán származású üzletembert
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







