Különleges 1000 forintos bankjegy jelent meg a gyűjtői piacon
Nagy horderejű lépés a kereskedelemnek az üzletek időkorlátozás nélküli nyitva tartásának lehetősége - mondta az Országon Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára csütörtökön, a miniszterelnök szerdai bejelentésére reagálva.
A kereskedelemben a koronavírus-járvány legnagyobb kárvallottja az a mintegy 80 ezer üzlet, amelybe a kijárási korlátozás miatt egyáltalán nem mehettek be a vásárlók, ezek között említette Vámos Görgy a ruházati és cipőboltokat, könyvesboltokat, játékboltokat, sportszerboltokat.
Az elmúlt időszakban ezeknek az üzleteknek nem volt forgalma, és ahol működik webáruházi értékesítés, ott sem pótolta a kiesést az ebből származó bevétel. Kiadások ugyanakkor voltak, mert a rezsiköltségeket, bérleti díjat fizetni kellett, és emellett a kereskedők törekedtek arra, hogy legalább részmunkaidőben megtartsák alkalmazottaikat - mutatott rá az OKSZ főtitkára.
Főként a kisebb üzletek kerültek nagyon nehéz helyzetbe, így annál nagyobb segítség, minél előbb indulhatnak - tette hozzá. Vámos György ugyanakkor jelezte: a részletekről még nincsenek információk, így nem tudni, hogy pontosan milyen területekre vonatkozik majd az időkorlátozás feloldása.
A kereskedelmi szövetség főtitkára nem számít a forgalom ugrásszerű növekedésére, inkább fokozatos felfutást tart valószínűnek.
Almageddon a hazai almapiacon: soha nem látott terméskiesés jöhet, így alakulhat 2026 őszén a kilóár
Alig lesz idén magyar alma, mégis zuhan az ára – elsőre szinte hihetetlen, mi történik a hazai piacokon. Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható...
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







