A nyár közepén nemcsak a hőmérő higanyszála, hanem több, kikapcsolódáshoz és életmódhoz kapcsolódó költési kategória is felfelé mozdult.
Keresletivé teszi az étkezési alma piacát, hogy gyenge termés várható, a tavalyi készletek pedig elfogytak, így viszont a termelői és a fogyasztói árak a szezonban is magasak lesznek - írja a Világgazdaság.
- mondta el a lapnak Apáti Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke. Az idei uniós termés a várakozások szerint ugyanakkora lesz, mint a múlt évben, vagyis 10,7 millió tonna. Magyarországon viszont a 2019-es 400 ezer tonna után csak 300-350 ezer tonnáról szólnak az előrejelzések.
Markáns különbség az is, hogy míg tavaly augusztusban, a szezon kezdetekor még volt egy-két hónapra való étkezési alma a hazai hűtőtárolókban, addig mára teljesen elfogytak a készletek - hívta fel a figyelmet a szakember.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







