A Sziget Fesztival 2026-ban már hivatalos részletfizetési konstrukcióval is elérhető
Nem kell több ezer forintot kiadnunk, ha stabil minőségű, színvonalas magyar vörösbort szeretnénk az asztalra. Most épp egy Shiraz került a borszakértők látóterébe, amit ezer forint környékén árul az ALDI és a Tesco is.
Friss blogbejegyzésben méltatja a Csányi Pincészet Villányi Shiraz-át a Művelt Alkoholista. Mint a szakértő írja, a meglepően élénk bíbor színű ital illata leginkább a fekete ribizlire, a fekete cseresznyére és a szilvára emlékeztet, igazi fajtajelleges, mindez a jellemző borsossággal fűszerezve. Ízében már inkább a feketeolívához, eukaliptuszhoz hasonlít - teszi hozzá.
Mindezek alapján a blog szakírója a legjobb olcsó magyar vörösborként emlegeti, mely évről évre azonos színvonalon hozza a tőle elvárt minőséget.
- írja a tételről Németi Zoltán, aki felhívja arra is a figyelmet, hogy a diszkontokban, hiperekben Teleki címke alatt érdemes keresni a bort. A Pénzcentrum lecsekkolta, árban tényleg vállalható a tétel:
Fogyasztását 16-18 °C-on ajánlják a szekemberek, karakteres vad- és vörös húsokhoz, illetve erdei gyümölcsös szósszal elkészített steakekhez.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)







