12 °C Budapest

Ez a gyümölcs kerül most 150 százalékkal többe: pedig ez még csak a kezdet

2020. augusztus 6. 10:00

Elszállt a gyümölcsök ára, az alma 89 százalékkal, a citrom 45, a narancs 43, a banán pedig 12 százalékkal került többe, mint egy évvel korábban. A július végi (a járvány miatt szűkített) adatok szerint a statisztikában szereplő két budapesti piacon a málna volt a legdrágább, kilónként 2980 forint, azt követte a köszméte (1380, 1780 forint), és a kajszi (980, 998 forint). Ha pedig a tavaly július végi árakhoz hasonlítjuk az ideieket, az derül ki, hogy egy év alatt legjobban a kajszi (+96; +150 százalék), az idared alma (+141 százalék), és a sárga húsú őszibarack (+75; +141 százalék) drágult. Több mint duplájába kerülhet még a köszméte, a golden alma, a szilva, és a sárgadinnye is.

Egy év alatt 141 százalékkal drágult az alma és az őszibarack. Ráadásul borítékolható a termelés költségeinek a növekedése, és ez még erősebben tükröződik majd az árakban is, különben nem lesz aki megtermelje azt, ami az asztalra kerül. Ennek nyomán az árak minden bizonnyal tartósan magasak leszek - írja a 24.hu.

A zöldségeknél viszont most nem jellemző kiugró áremelkedés. A FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke, Ledó Ferenc megjegyezte, ezek a statisztikák jól jelzik a trendeket, ugyanakkor az ország különböző részein lévő piacok, illetve üzletek árai között akár 50-80 százalékos áreltérések is lehetnek a kereslettől és a kínálattól függően.

 

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Drágult a tojás

A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...

NAPTÁR
Tovább
2026. május 2. szombat
Zsigmond
18. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. május 1. 20:28
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem