A budapesti parkolási rendszer átalakításával évente mintegy 10 milliárd forintot lehetne megtakarítani.
A kormány olyan szabályozás előkészítésén dolgozik, amely lehetővé tenné az önkormányzatok számára a nemzeti dohányboltok éjszakai nyitvatartásának korlátozását. A belvárosi kerületek szerint a közbiztonság javítása érdekében lenne szükség a szigorításra, a trafikosok szövetsége viszont attól tart, hogy az új rendszer hosszabb távon a dohánybolti ellátóhálózat széttöredezéséhez vezethet.
A kormány azt vizsgálja, milyen módon kaphatnának az önkormányzatok felhatalmazást a nemzeti dohányboltok éjszakai nyitvatartásának korlátozására.
A trafikosok érdekképviselete azonban attól tart, hogy egy ilyen szabályozás hosszabb távon az ellátási hálózat széttöredezéséhez vezethet – tudta meg a 24.hu.
A belvárosi kerületek polgármesterei még augusztus végén közös közleményben számoltak be arról, hogy a kormány több kezdeményezésüket is elfogadta, ami szerintük belátható időn belül javíthatja Budapest közbiztonságát. A Baranyi Krisztina ferencvárosi, Niedermüller Péter erzsébetvárosi, Pikó András józsefvárosi, Soproni Tamás terézvárosi és Tóth József angyalföldi polgármester által aláírt dokumentumban arról is írtak, hogy a belügyminiszter támogatja az önkormányzatok hatósági jogköreinek bővítését a Nemzeti Dohányboltok működésének szabályozásában. Mint fogalmaztak, az ehhez szükséges kormány-előterjesztés előkészítése már folyamatban van.
A jelenlegi szabályozás szerint a kereskedelmi törvény főszabályként lehetővé teszi, hogy a kerületi önkormányzatok helyben rendelkezzenek az üzletek 22 és reggel 6 óra közötti nyitvatartásáról. A nemzeti dohányboltokra azonban különleges, országos előírások vonatkoznak, ezért az önkormányzatok jelenleg nem kötelezhetik őket egyszerűen éjszakai zárásra. A lap megkeresésére adott kerületi válaszok alapján ugyanakkor egyre nagyobb igény mutatkozik a helyi beavatkozás lehetőségére.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az önkormányzatok beszámolói szerint a problémák több kerületben is hasonlóak: az éjszakai alkoholárusításhoz és a közterületi italozáshoz kapcsolódó konfliktusok, a lakókban félelmet keltő csoportosulások és hangoskodás, a rendszeres szemetelés, az erőszakos viselkedés, valamint a közterületi vizelés egyaránt visszatérő gondot jelent.
Új vásárlási őrület tarolhatja le Magyarországot: kemény riválist kaphatnak az olcsó kínai webshopok
A magyar vásárlók egyre alaposabban meggondolják, mire költenek, miközben a hazai webshopoknak a nemzetközi piacterek térnyerésével és a digitális vásárlási szokások változásával is lépést kell...
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







