25 °C Budapest
A tejelő tehenek friss tejet termelnek a gazda és családja számára.

Váratlan dolog derült ki a hazai boltokban kapható tejekről: erre a legtöbb vásárló egyáltalán nem gondolna

2026. március 16. 09:04

Bár a piaci túlkínálat miatt egyre nehezebb helyzetbe kerülnek a magyar tejtermelők és -feldolgozók, az áruházak polcait továbbra is stabilan a hazai tej uralja. Egy friss bolti körkép alapján ugyan több európai országból is érkeznek termékek a nagyobb láncokhoz, a külföldi tejek aránya összességében alacsony. Ezek leginkább csak rétegigényeket szolgálnak ki - írja a G7.

A magyar tejiparban az elmúlt hónapokban egyre feszültebbé vált a helyzet. A belföldi és nemzetközi túlkínálat lenyomja az árakat. A magyar termelők és feldolgozók számára ezért létfontosságú, hogy a megtermelt árut a hazai kiskereskedelem vegye át. A téma a közbeszédben is hangsúlyos. Míg a kormányzat a hazai termékek vásárlására ösztönöz, egyes boltláncok – mint például az Aldi – külön is megerősítették azt a vállalásukat, hogy kizárólag magyar tejet forgalmaznak.

Egy március közepi piaci körkép során a legnagyobb magyarországi boltláncok budapesti üzleteinek kínálatát vizsgálták meg, a franchise-rendszerben működő hálózatok kivételével. A csomagolásokon található azonosítók alapján az üzletekben kilenc magyar tejfeldolgozó termékei mellett elvétve szlovák, cseh, osztrák és német gyártók tejei is megtalálhatók voltak.

Bár a legnagyobb volumenben értékesített, legnépszerűbb tejek szinte kivétel nélkül hazaiak, akadnak figyelemre méltó kivételek. Előfordul, hogy egy áruházlánc sajátmárkás, laktózmentes terméke Ausztriából érkezik, vagy éppen egy szlovák tej a legolcsóbb az adott kategóriában. Az Európai Unió egységes piacán azonban a határokon átnyúló beszerzés teljesen természetes folyamat. A nagy nemzetközi láncok gyakran írnak ki regionális beszerzési tendereket, így egy-egy gyártó – akár egy magyar üzem is – egyszerre több országot elláthat. Ezenfelül a kínálat is folyamatosan változik. A bolti készletek forgásával a külföldi beszállítók termékei akár napok alatt megjelenhetnek vagy eltűnhetnek a polcokról.

A piaci helyzetet tovább bonyolítja, hogy a legnépszerűbb, 1,5 és 2,8 százalékos zsírtartalmú tejekre árréskorlátozás vonatkozik. Mivel a kereskedők haszna ezeknél a termékeknél mesterségesen limitált, nem érdekeltek abban, hogy akciókkal pörgessék fel az eladásokat. A túlkínálat miatt a gyártóknak ugyanakkor nagy szükségük lenne a nagyobb volumenű értékesítésre. Az esetleges import tejek akciózása ráadásul komoly feszültséget keltene a belföldi beszállítók körében.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Mindezek ellenére a külföldi tejek aránya elenyésző a magyar üzletekben. A polcokon lévő mennyiség alapján a hazai tej továbbra is egyértelmű fölényben van. Mivel a magyar tejfeldolgozók is belföldi nyersanyagból dolgoznak, a hazai ellátási lánc a termelőktől egészen a vásárlók asztaláig stabilnak és biztosítottnak tekinthető.

Egyre több akció csak hűségkártyával érhető el

Nemcsak a vásárlók számára fontosak a hűségakciók, a boltok is egyre inkább a hűségprogramokon keresztül célozzák meg vevőiket. Ma már sok üzletben a legnagyobb kedvezmények kizárólag ezekkel aktiválhatóak, sőt egyes akciók csak applikáción keresztül érhetők el. Úgyhogy itt az idő, hogy elmond, Te mit gondolsz a hűségkártya programokról:

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 21. csütörtök
Konstantin
21. hét
Május 21.
Szeged napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. május 21. 10:31