Rengeteg magyar bolt kerülhet veszélybe: az árrésstop lehet az utolsó szög a koporsójukban?

Pénzcentrum: Orbán Viktor az évértékelő beszédében újra elővette a kiskereskedelem kérdését, és belengette, hogy ha a boltok nem fékezik meg az inflációt, akkor újabb állami beavatkozások jöhetnek. Mennyire realitás az, hogy a láncok önmagukban befolyásolják az árakat, vagy azért ez egy komplexebb gazdasági folyamat?

Kozák Tamás: A legfrissebb KSH-adatok szerint a januári infláció nagyjából 5% volt, és bár az élelmiszerek áremelkedése nem kiugró a többi szektorhoz képest, a szolgáltatások például 9%-os drágulást mutattak éves alapon. Ugyanakkor az élelmiszerinfláció enyhe emelkedése valóban érzékeny kérdés, hiszen az emberek fogyasztásában kiemelt szerepe van: a háztartások kiadásainak 25-30%-a élelmiszerekre megy el. Így természetesen a fogyasztók életminőségét jelentősen befolyásolja, milyen árakkal találkoznak a boltokban.
Az árakat vizsgálva azonban fontos különbséget tenni az objektív árváltozás és a szubjektív árérzet között.

Bármelyikünk tapasztalhatja, hogy egy-egy termék láttán felvonja a szemöldökét, de ha visszatekintünk a 2022-2023-as időszakra, láthatjuk, hogy az élelmiszeráremelkedés mértéke meghaladja a környező országokét. Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy a kiskereskedelmi árak alakulását két fő tényező befolyásolja: az erős piaci verseny és a beszállítói költségek. Az élelmiszerkereskedelemben a verseny kifejezetten intenzív, különösen az alapélelmiszerek piacán. Az élelmiszeripari forgalom mintegy háromnegyede a nagyobb boltláncoknál zajlik, amelyek között nemcsak a nemzetközi, hanem a hazai üzletláncok is jelentős súlyt képviselnek.

Az éles verseny egyik leglátványosabb bizonyítéka, hogy az üzletekben ezerszám futnak az akciók, amelyekkel napi szinten próbálnak alkalmazkodni a fogyasztói kereslethez. Tehát az árak letörésére vonatkozó kormányzati elvárások olyan gyakorlatokra mutatnak rá, amelyeket a piac már régóta alkalmaz.

A másik kulcstényező a beszállítói árak alakulása. Egyesek felvethetik, hogy a kiskereskedők miért nem nyelik le a költségnövekedést, de ha megnézzük a pénzügyi adataikat, látható, hogy az élelmiszerláncok egy része veszteséges, míg másoknak csökkenő eredményt kell elszámolniuk. Ez azt jelenti, hogy nincs tartalékuk arra, hogy a beszállítók áremeléseit ellensúlyozzák. Az élelmiszerkiskereskedelemben éles a verseny, országszerte közel 5 ezer vállalat 30 ezer üzletében, áruházában történik értékesítés, ezzel szemben jónéhány termékkategóriában a beszállítói piac ennél koncentráltabb.

Azt is látni kell, hogy a kiskereskedők természetesen nem érdekeltek az infláció fenntartásában, sőt, gazdasági szempontból nekik is az az érdekük, hogy az infláció csökkenjen, hiszen így tud növekedni a fogyasztás hosszú távon. A stabilabb árak fenntartják a vásárlóerőt, ami hosszú távon élénkíti a fogyasztást. Ugyanakkor az árak alakulását nem lehet pusztán a kiskereskedelmi szereplők felelősségévé tenni, hiszen számos külső tényező – például a beszállítói költségek, az energiaárak és a piaci szerkezet – legalább ennyire meghatározó szerepet játszik az élelmiszerek drágulásában.

Nem kellett sokat várni egy újabb intervencióra, máris itt az árrésstop. Mekkora felfordulást okoz most ez a kiskereskedők között?

Igen, mostantól hatályban van az „árrésstop” rendelet, és bár ez „csak” közel 200 élelmiszerkiskereskedelmi vállalatot érint, ezek a cégek a teljes 5000-6000 milliárd forintos élelmiszerforgalomnak 85-90%-t bonyolítják. Fogadjuk el az a becslést, hogy a 30 termékcsoport 30-40%-át tesz ki a teljes forgalomnak, nem vagyunk messze az igazságtól akkor, ha azzal számolunk, hogy minden 1% árcsökkentés 200-250 milliárd forint árrés, illetve eredményromlást eredményez. Az árrésből történik a költségek, így például a bérek, rezsi, üzletfenntartási kiadások fedezése, és ha még marad valami, az a profit.

A kereskedők alapvetően arra számítottak, hogy a felelős piaci alapú árképzéssel, árcsökkentést eredményező akciókkal és beszállítók áremelési törekvéseire vonatkozó önkorlátozással megállítható az infláció erősödése.

Ráadásul, akárcsak az árstopnál, megint a boltokon csattan az ostor, az egész árbalhét ők viszik el egyedül az ellátási láncban...

Igen, viszont ezzel nagy baj van. Ha az állami beavatkozás csak a kereskedőket érinti, az olyan, mintha egy fűtési rendszert úgy próbálnánk szabályozni, hogy csak a termosztátot állítjuk el, miközben a kazán tovább működik teljes erővel. Ez hosszú távon nem fenntartható: a profitabilitás csökkenése miatt kevesebb pénz marad a fejlesztésekre, miközben a nagyobb láncok folyamatos hatékonyságnövelésre kényszerülnek, hogy ellensúlyozzák a nyomást. Mindeközben a kisebb boltok is hátrányba kerülhetnek, mert a nagyobb szereplők képesek inkább kihasználni méretükből fakadó hatékonyságukat, míg a kicsiknek erre korlátozottabb a lehetőségük. Az eredmény: a vásárlók még tudatosabban keresik az olcsóbb ajánlatokat, ami hosszú távon a piac további koncentrációjához vezethet.

A piaci viszonyok mesterséges befolyásolása tehát egy folyamatos korrekciót igénylő rendszert eredményezhet, ahol az állami beavatkozásokat újabb és újabb intézkedésekkel kell kiegyensúlyozni. Ez pedig hosszú távon kiszámíthatatlanná teszi a szektort, ami sem a vállalkozásoknak, sem a fogyasztóknak nem kedvez.

A DRS-rendszer tavaly komoly vitákat váltott ki. Hol tart most a rendszer működése, és milyen visszajelzéseket kapnak a kereskedők?

A rendszer az elmúlt hónapokban sokat javult, már látjuk a fényt az alagút végén. Ugyanakkor még mindig akadnak problémák, amelyek elsősorban logisztikai jellegűek. A kereskedők folyamatosan jelzik a nehézségeiket az illetékes szervek felé, és erre szerencsére már kialakult egy fórum is, amelyet az Energiaügyi Minisztérium működtet. A visszajelzések alapján a legnagyobb kihívásokat a csúcsidőszakok jelentik – például a karácsonyi időszak komoly próbája volt a rendszernek. Bár az új szisztéma szerint visszaváltható palackok egyre inkább átveszik a régi rendszerűek helyét, a visszaváltás folyamata még nem teljesen gördülékeny.

Egy másik fontos probléma a rendszer pénzügyi fenntarthatósága. A jelenlegi elszámolási modell szerint a kereskedőknek fizetett kezelési díj – amely két részre oszlik, az automaták üzemeltetésére és a kézi visszaváltásra – nem fedezi teljes mértékben a költségeket. Ez hosszú távon jelentős terhet róhat az érintett vállalatokra, így várhatóan további finomhangolásra lesz szükség a rendszerben. Azt ugyanis látni kell, hogy a DRS-rendszer működésében az 50 forintos betétdíj egy átfutó tétel, amelyet a kereskedők nem tarthatnak meg, hanem a visszaváltáskor automatikusan visszafizetnek a vásárlóknak. Ez tehát sem nyereséget, sem veszteséget nem jelent számukra.

A valódi problémát a kereskedők számára a kezelési díj jelenti, amelynek célja a visszaváltás működési költségeinek fedezése. Az eddigi tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy ez az összeg nem fedezi teljes mértékben a tényleges költségeket.

Ezért az OKSZ már javasolta, és a jövőben is javasolni fogja ennek a rendszernek a felülvizsgálatát, hogy a rendszer hosszú távon fenntartható legyen a kiskereskedelmi szektor számára is.

Tamás a fél évvel ezelőtti interjúdban az mondtad: Azoknál a kérdéseknél, ahol van egy erős ágazati vélemény, ezt nagyon markánsan meg kell jelentetni. Melyek azok a kérdések, amelyekben különösen fontosnak tartjátok most a határozott fellépést?

Az élelmiszerárakról és a kiskereskedelmi adóról már beszéltünk, de vannak más, a szektor működését jelentősen befolyásoló témák is. Az egyik legfontosabb a hatékonyság és jövedelmezőség kérdése. Az elmúlt években a kiskereskedelmi szektor eredményessége jelentősen csökkent, és a 2024-es adatok is azt mutatják, hogy a trend nem fordult meg. A szektor egy részének csökkenő nyereségessége pedig közvetlen hatással van a fejlesztésekre és az üzleti döntésekre.

A másik kulcsfontosságú terület a fenntarthatóság. A kereskedelem és az ellátási láncok jelentős szerepet játszanak az üvegházhatású gázok kibocsátásában – ez az élelmiszereknél leginkább a termelés és logisztika során jelentkezik, míg például az elektronikai cikkeknél a hulladékkezelés kapcsán. Bár minden jelentős vállalat igyekszik megfelelni a fenntarthatósági céloknak, az is kérdés, hogy ezek a szabályozások milyen hatással vannak a versenyképességre. Például az EU új fenntarthatósági szabályai (EUDR) komoly adminisztrációs és logisztikai terhet rónak a cégekre, ami versenyhátrányt jelenthet más régiókhoz képest. A visszaváltási rendszer (DRS) szintén ilyen kérdés. Mindenki egyetért abban, hogy az újrafelhasználás és a körforgásos gazdaság elősegítése kulcsfontosságú, de az is egyre világosabb, hogy az új rendszer milyen többletterheket ró a kereskedőkre. A kezelési díj például sok esetben nem fedezi a tényleges költségeket, ezért szükség van annak felülvizsgálatára.

De forró téma az adóterhek kérdése. A kiskereskedelmi adó, az EPR (kiterjesztett gyártói felelősség) és a népegészségügyi adó mind olyan költségek, amelyek a magyar piacon értékesített termékeket drágítják a környező országokhoz képest. Ezért amikor a határon túli árakat összehasonlítjuk a hazaiakkal, fontos figyelembe venni, hogy a különféle adók milyen mértékben növelik az árakat Magyarországon. Végül nem lehet figyelmen kívül hagyni a digitalizáció és mesterséges intelligencia szerepét sem. Bár ezek a technológiák már egyre jobban megjelennek a kiskereskedelemben – például a raktárlogisztikában, marketingben vagy adatelemzésben –, még mindig nem látjuk pontosan, milyen hatásuk lesz hosszú távon. Az viszont biztos, hogy a mesterséges intelligencia jelentősen csökkentheti a munkaerőigényt, és ez felveti az alapjövedelem kérdését is, amelyről néhány éven belül újra komoly viták indulhatnak.

Összességében tehát a kiskereskedelmi szektor számára a legfontosabb kihívások most a hatékonyság növelése, a fenntarthatósági szabályozások hatása, a versenyképességet befolyásoló adók és a digitalizáció okozta átalakulások. Ezek mind olyan kérdések, amelyekkel a szakmának és a döntéshozóknak is komolyan foglalkoznia kell.

Ha most egy csapásra egyetlen dolgot megváltoztathatnál a magyar kiskereskedelemben rövid távon, mi lenne az?

Ha egyetlen dolgot változtathatnék meg rövid távon a magyar kiskereskedelemben, az az ágazat gazdasági súlyának elismerése és megfelelő pozicionálása lenne a gazdaságpolitikai döntéshozatalban. A kereskedelem az egyik legerősebb multiplikátor hatással bíró szektor, hiszen minden egyes többletfogyasztás továbbgyűrűzik az ellátási láncban: több bevételt generál a kereskedőnek, a beszállítóknak, a termelőknek, és végső soron a munkavállalóknak is. A növekvő kereslet pedig hozzájárulhat a gazdasági növekedéshez.

A másik kulcsfontosságú terület a kiskereskedelem digitális átállása, az úgynevezett omnichannel világ, ahol az online és offline értékesítési csatornák teljesen integrálódnak. A magyar kiskereskedelem már most is látja ezt az irányt, de az egyik nagy kihívás az, hogy a hazai tulajdonú vállalatok hogyan tudnak ebben a versenyben érvényesülni a nagy nemzetközi szereplőkkel szemben. Bár az online kereskedelem egyre nagyobb szeletet hasít ki a piacból – jelenleg a teljes szektor körülbelül 9%-át teszi ki –, a hagyományos bolti vásárlás szerepe továbbra sem írható le. Az üzletek továbbra is egyedi vásárlási élményt nyújtanak, amelyet az e-kereskedelem nem tud teljes mértékben pótolni. Ahhoz azonban, hogy a fizikai üzletek versenyképesek maradjanak, szabályozási környezetüknek is fejlődnie kell – például a plázastophoz hasonló intézkedések újragondolásával.

De ha egyetlen változtatást kérhetnék, az az lenne, hogy a gazdaságpolitikai narratíva végre felismerje és elismerje a kereskedelem valódi gazdasági súlyát és hozzájárulását, és ennek megfelelően kezelje az ágazatot a gazdasági döntéshozatal során. A mottóm tehát, hogy a kereskedelem ismét kerüljön fel arra a polcra, ami megilleti.

(Címlapkép és fotók: Stiller Ákos)