Az Inter IKEA, amely világszerte 63 országban adja licencbe az IKEA márkanevet a franchise-partnereinek, 850 munkahely megszüntetését jelentette be.
Nincs apelláta, jön a kötelező vasárnapi boltzár: nincs kivétel, változik az Aldi, Lidl, Spar nyitvatartása is
Ebben az évben vasárnapra esik az első állami ünnep, március 15-e. A szokásos módon összeszedtük, mely boltok lesznek nyitva, illetve zárva - nem meglepő mdon inkább most is érdemes az előtte lévő napokban beszerezni, ami kellhet otthonra.
2026-ban az első állami ünnap, március 15-e vasárnapra esik, így biztosan nem tartanak miatta hosszú hétvégét. Mivel viszont nemzeti ünnep van, ez egyben azt is jelenti, hogy számos bolt zárva lesz, így az ünnepi hétvégére szánt menü hozzávalóit, illetve egyéb vásárolnivalókat be kell előbb szerezni. Lássuk, mely boltok lesznek zárva március 15-én, mely üzleteket érinti a vasárnapi, ünnep miatt kiírt boltzár 2026-ban.
Aldi
Az Aldi azt közölte, hogy a március 15-i nemzeti ünnapen a boltjai nem lesznek nyitva, a vásárlásra azt ajánlják, hogy mindenki intézze el az előtte lévő napokon. Az áruházak szombaton még a megszokott rendben tartanak nyitva, az ünnep után, hétfőn pedig természetesen újra a megszokott rendben tartanak nyitva.
Lidl
Hasonlóan az Aldihoz, a Lidl is minden egységét bezárja a március 15-i nemzeti ünnepen, vagyis most vasárnap Azonban ahogy a konkurens boltlánc, úgy a Lidl is szombaton "rendes" nyitvatartás szerint várja a vásárlókat.
Penny Market
A harmadik diszkontlánc, a PENNY is minden egységét zárva tartja vasárnap, azonban szombaton még be lehet szerezni a hozzávalókat vagy csak a mindennapi termékeket. Az áruházlánc is azt közölte természetesen, hogy hétfőn már a szokott menetrend szerint nyitnak ki.
CBA és Príma
Alapesetben a CBA, illetve Príma-üzletek is zárva lesznek a nemzeti ünenp miatt most vasárnap, ám lehetséges, hogy nem mindegyik. Mivel vannak központi üzemeltetésen "kívül eső" egységek, néhol lehetséges, hogy találunk kivételt - ha tudud, hogy a te legközelebbi CBA- vagy Príma-boltod ilyen, érdemes lehet leellenőrizni a nyitvatartást külön.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Auchan és Tesco
A két nagy hipermarket lánc egységei - igazoldva a gyakorlathoz - kivétel nélkül zárva lesznek a március 15-i nemzeti ünnap miatt, vagyis ők is beállnak a "zárvatartásba". Kivételt képzhetnek a Tesco benzinkutakon üzemelő egységei.
Spar és Interspar
A boltlánc egységei a többiekhez hasonlóan zárva lesznek, ám hasonlóan a CBA-khoz és Prmákhoz, itt is lehetnek kivételek. Kivételt képeznek egyes OMV-SPAR express üzletek és ORLEN-DESPAR üzletek. Emellett egyes SPAR partner és SPAR market áruházak is nyitva tarthatnak, valamint a Liszt Ferenc Repülőtéren üzemelő City SPAR szupermarket is várja a vásárlókat.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








