6 °C Budapest
Lomianki, Poland - July 6, 2021. Auchan supermarket logo atop the shopping center.

Óriási változás élesedik az Auchan áruházaiban: itt a bejelentés, készülhetnek a vásárlók

MTI
2024. december 4. 11:29

A hétvégén lezárult az Indotek Group tulajdonszerzése az Auchan Magyarország Kft.-ben. Az ingatlanbefektető a kiskereskedelmi vállalat 47 százalékos tulajdonrész mellett az Auchan-áruházlánc operatív irányítását is átveszi - közölte a befektető.

Az Auchan Magyarország Kft. és az akvizícióban érintett hazai érdekeltségei mintegy 6000 dolgozót foglalkoztatnak, 2023-ban 460 milliárd forint árbevétel mellett 27 milliárd forint EBITDA-t értek el. Az akvizíciót a versenyhatóság már jóváhagyta - közölte az Indotek.

A több mint 50 hazai és nemzetközi bevásárlóközpontunk és kiskereskedelmi egységünk működtetése során szerzett tapasztalatokkal hatékonyabbá és eredményesebbé tehetjük Magyarországon az Auchan működését, kereskedelmiingatlan-portfóliónkkal pedig felgyorsíthatjuk a jól ismert és kedvelt márka hazai expanzióját. Ehhez az szükséges, hogy kisebbségi tulajdonosként érdemi szerepet vállaljunk a társaság irányításában

- mutatott rá Jellinek Dániel, az Indotek Group vezetője és többségi tulajdonosa. Hozzátette, az Indotek Group együttműködésével az Auchan új üzleteket nyithat az Indotek meglévő kereskedelmi ingatlanjaiban, sőt megkerülhetetlen szereplővé válhat az alacsonyabb alapterületű üzletek szegmensében. Az üzlethálózat bővítésével újabb vidéki településeken, jelentősen szélesebb vásárlói kör számára válhatnak elérhetővé az áruházlánc kedvező árú, minőségi termékei - tette hozzá.

A hazai kiskereskedelmi forgalomból jelenleg mintegy 6,8 százalékot birtokló Auchan 19 nagy alapterületű hipermarkettel és 5 szupermarkettel rendelkezik Magyarországon, amelyek teljes áruházi alapterülete meghaladja a 250 ezer négyzetmétert. Az áruházláncnak 19 benzinkútja is van.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az Indotek Group egy évvel ezelőtt jelentette be, hogy 47 százalékos tulajdonrészt szerez az Auchan Magyarország Kft.-ben, illetve a Ceetrus Hungary Kft. és az Nhood Services Hungary Kft. megvásárlásával kizárólagos tulajdonosa lesz az Auchan-áruházak korzóin található üzlethelyiségeknek. (Az utóbbi tranzakció zárása folyamatban van.) A tranzakció értékét nem hozták nyilvánosságra a felek, és közölték, hogy együttműködésük kizárólagos - hangsúlyozta az Indotek.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 5. péntek
Vilma
49. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?