2025. júniusban a fogyasztói árak átlagosan 4,6%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Májushoz viszonyítva átlagosan 0,1%-kal voltak magasabbak az árak.

Az aszály ugyan megviselte a fiatal ültetvényeket, hiányra mégsem kell számítani fenyőfából a karácsonyi időszakban és a kiváló minőség is garantált a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének közös körképe szerint.
A közleményük szerint a legszebb és legfrissebb fenyőkért érdemes lesz felkeresni a termelői fenyővásárokat, amelyek néhány hét múlva indulnak. Magyarországon mintegy háromezer hektáron termesztenek fenyőfát, főleg Vas, Zala, Somogy megyében, de az Északi-középhegységben - a Mátra és a Bükk környékén -, valamint Nógrád megyében.
A választékban továbbra is megtalálgató a luc-, a nordmann, coloradói jegenyefenyő (Abies concolor), mely a legjobb illatú, a hosszútűs feketefenyő és az ezüstfenyő. Magyarországon évente 1,8-2 millió fenyő talál gazdára a karácsony előtti időszakban, ennek mintegy 80 százaléka nordmann.
A fenyővásárok jellemzően december elején kezdődnek és egészen szentestéig tartanak. A vásárlást azonban nem érdemes halogatni, december első napjaiban még biztosan széles kínálat közül választható ki a megfelelő fenyő. A vásárlást követően érdemes hűvös helyen tartani a fát, vízbe tenni azonban nem szükséges, hiszen a kivágott fa már nem vesz fel ilyenkor vizet - tanácsolják a szakmai szervezetek.
A közleményben felhívják a figyelmet arra is, hogy nem érdemes földlabdás fenyőt venni, mert ezeket a karácsonyfa ültetvényeken nem "iskolázzák" és nem ültetik át megfelelő időközönként így kiültetésük rendkívül kockázatos, többnyire sikertelen.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Kitértek arra is, a vágott fenyők nem erdőpusztításból, hanem erre a célra telepített ültetvényből származnak, és oxigént termelnek, míg a műfenyők előállítása komoly környezeti terhelést okoz. Számításaik szerint a műfenyő akkor lenne környezetkímélő alternatíva, ha egy-egy darabját legalább 20 évig használnák a vásárlók, miközben 5-6 évente lecserélik a statisztikák szerint. A Pénzcentrum éppen tegnap írt körképet a fenyőpiacról, amit most ide kattintva újra elolvashatsz:
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


