Horror árak a pesti belvárosban: ennyiért vesztegetnek egy lángost, hot dogot a Vörösmartyn
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki nem csak nézelődne, hanem fogyasztana is valamit a Vörösmarty téri karácsonyi vásáron.
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki nem csak nézelődne, hanem fogyasztana is valamit a Vörösmarty téri karácsonyi vásáron.
Hiszünk a műfenyőben, a saját bevallásunk szerint pedig a túlfogyasztás és a pazarlás egyáltalán nem jellemző ránk.
Egészen kirívó árkülönbségeket találhatunk az egyik magyarországi áruház parkolóiban, ha itt akarnánk megvásárolni a karácsonyfának szánt fenyőt.
Megkezdődött a karácsonyfának szánt fenyőfák kitermelése. A nordmann fenyő méterára 6-8 ezer forint körül alakul majd, akárcsak tavaly.
A felajánlások közül idén egy 24 méter magas, 80 centiméteres törzsátmérőjű, 5 tonnás fenyőre esett a választás, amely eddig egy hajdúszoboszlói családi ház kertjét díszítette.
Tízezer forintért vihetünk fenyőfát, amire otthon a díszeink kerülhetnek. Az mondjuk megjegyzendő, hogy a tavalyi árhoz képest ez is jelentős emelkedés.
Jelenleg is zajlik a Black November, aminek csak egy része a Black Friday. Ezt az időszakot komoly leárazások és akciók jellemzik.
Illatos karácsonyi vásár, forralt bor minden mennyiségben, és fellépők sokszínűsége igyekszik feledhetetlenné tenni a karácsonyi várakozás időszakát az ország nagyvárosaiban idén is.
Megindult a diákok toborzása a karácsonyi szezon munkákra, az Auchan favásárba keresi a lelkes eladókat és segítőket.
Nem kivétel a drágulás alól a karácsonyfák ára sem, a kereskedők tapasztalatai szerint a piacon általános áremelkedés figyelhető meg 2023-ban.
A karácsonyfa nem lesz kisebb, a nagy ünnepi sütés-főzéshez pedig az anyagi nehézségek idején is ragaszkodunk – derült ki a Cofidis Hitel Monitor reprezentatív kutatásából.
Novemberben kezdődik a játékpiac legerősebb időszaka, a karácsonyt megelőző másfél hónapban realizálódik az éves forgalom 40 százaléka.
Hamarosan elkezdődik az adventi készülődés, viszont most talán az ünnepi dekoráció és menü beszerzésénél egyre meghatározóbb az ár.
November 10-én nyitja meg kapuit Európa egyik legismertebb karácsonyi vására, a Christkindlmarkt. A bécsi esemény idén is családbarát, szellős és ökológiailag fenntartható lesz.
„Lesz idén karácsonyi díszkivilágítás Budapesten” – árulta el Karácsony Gergely főpolgármester.
A Pénzcentrum rendszeresen felhívja az olvasók figyelmét, hogy érdemes minél előbb elkezdeni a tudatos tervezést.
Vízkereszt van, így a magyarok most kezdenek el igazán elköszönni az ünnepek fő díszétől.
A nyugati kereszténységben január 6. vízkereszt, avagy a háromkirályok, másképpen a napkeleti bölcsek ünnepe, a katolikus egyház egyik legfontosabb ünnepe.
Minden januárban fenyőfák százezrei kerülnek ki a budapesti utcákra. Egyáltalán nem mindegy azonban, hogyan helyezzük ki a lecsupaszított karácsonyfákat.
A Pénzcentrum heti hírösszefoglalója az 51. hétről is eseménydús képet mutat.