23 °C Budapest
Debrecen, 2024. január 9.Lázár János építési és közlekedési miniszter az állami támogatású közösségi közlekedés tarifarendszerének váltásáról tartott sajtótájékoztatón Debrecenben 2024. január 9-én. Idén március elsejétõl változik a tarifarendszer az állami közlekedésben, a vármegyebérleten és az országbérleten kívül minden más eddig használt bérletet megszüntetnek; új napi kedvezményes jegyet is bevezetnek.MTI/Vajda János

Dagad az üdítő-botrány: Lázár János törvénymódosítást kezdeményez a Pénzcentrum cikke nyomán

2024. július 16. 22:08

Korábbi cikkünkben részletesen körüljártuk, hogy a narancsos Fanta üdítőital gyümölcstartalma számos európai országban magasabb, mint a Magyarországon forgalmazott termékben. A Nébih még évekkel ezelőtt vizsgálódott az ügyben, de közlésük szerint nem találtak szabálysértést. Cikkünk nyomán kedden hosszú Facebook-posztot közölt Lázár János: az építési és közlekedési miniszter többek között azt írta, az élelmiszerek minőségét szabályozó törvényt szigorítani kell. A tárcavezető mellett a parlamenti pártok közül a DK is a fogyasztóvédelemhez fordult az ügyben.

Hétfőn egy olvasói jelzést körbejárva a Pénzcentrum megírta, hogy számos európai országban eltérő a boltokban kapható narancsos Fanta üdítőitalok összetétele, cikkünkben a fő példa az Olaszországban kapható termék volt, amelynek a gyümölcstartalma 12%-os, szemben az itthon kapható üdítővel, amiben 5%.

A dologra a Fantát gyártó Coca-Cola a honlapon is felhívja a figyelmet, mint írják:

A Fanta Narancsot Európa-szerte gyártjuk, és a különböző országokban eltérő lehet a gyümölcslétartalma. Az egyes országokban a gyümölcstartalom többnyire hasonló a helyben kapható hasonló termékekéhez, valamint összhangban van az érvényes helyi szabályozásokkal. A Fanta Narancsot Európa-szerte cukorral vagy cukor és édesítőszerek kombinációjával édesítik. Folyamatosan dolgozunk az italaink cukortartalmának csökkentésén, ezért előfordulhat, hogy a termékben lévő édesítőszerek és cukor aránya országonként eltérő. A helyi termékjellemzőket mindig feltüntetjük a csomagoláson, hogy Ön a teljes összetevő- és tápértékinformáció birtokában élvezhesse az italt.

Cikkünkben többek között a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivataltól is megkrédeztük, érkezett-e bejelentés a termék kapcsán, és ha igen, vizsgálódtak-e az ügyben, és ezek milyen eredményre jutottak. A hatóság elárulta, már 2017-ben vizsgálta a Fantát, és akkor is arra jutottak, hogy a különböző európai országokban más-más gyümölcstartalommal forgalmazzák a terméket. Ugyanakkor, egyebek mellett azt közölték:

mindezek az eltérések – a gyártói nyilatkozat figyelembevétele mellett – jogszerű és objektív okokkal indokolhatók, mert nemzeti jogszabályunk nincs az üdítőitalok gyümölcslé-tartalmára vonatkozóan, míg más tagországokban létezik ilyen szabályozás.

Röviden: a vizsgálatok arra jutottak, hogy az ügy nem sérti a kettős minőségre vonatkozó szabályokat - további részletek a cikkben. A Nébih válaszában azzal is magyarázta az eltérő összetételt, hogy "a nemzeti ízpreferenciák is változók lehetnek".

A Fanta-ügyről szóló írásunkat számos hazai hírportál átvette, kedden pedig Lázár János építési és közlekedési miniszter is hosszas Facebook-posztot jelentetett meg a témában. Mint fogalmazott, bár véleménye szerint nem kell cukros üdítőt inni, de ha valaki erre akarja költeni a pénzét, hát tegye, viszont az eltérő receptúra kapcsán hosszasan kifogást emelt. A gyártók mellett a Nébih felelősségéről is szót ejtett.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az élelmiszerek minőségét szabályozó törvényt szigorítani kell! Biztosítani kell, hogy fogyasztóként képesek legyünk nyomon követni az élelmiszerek útját

- írta többek között a posztjában Lázár János.

Hétfőn megjelent cikkünk nyomán a miniszter mellett a parlamenti pártok közül a Demokratikus Koalíció is azt közölte: a Fogyasztóvédelmi Hatósághoz fordul az ügyben.

Címlapkép: Vajda János, MTI/MTVA

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 21. csütörtök
Konstantin
21. hét
Május 21.
Szeged napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?