Az egykor népszerű bizsulánc hazai leányvállalatának felszámolója hivatalosan is megerősítette a bolthálózat teljes megszűnését.
Így kaphatunk olcsó tojást a Penny-ben: kiakadtak a hazai termelők, erre a lépésre nem számítottak
Olcsó külföldi étkezési tojások jelentek meg a Penny magyarországi bolthálózatában, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége szerint az üzletlánc lépése alkalmas lehet arra, hogy kaotikus állapotokat teremtsen a hazai tojásárakban.
A szövetség a csütörtöki közleményében hangsúlyozta, hogy a hazai termelők szerint a Penny magatartása inkorrekt, mert hazai étkezési tojásokból van elegendő és megfelelő árukínálat a magyar piacon. A Pennynek megvannak a kialakított magyar beszállítói kapcsolatai a hazai piacon, de az üzletlánc az itteni partnereitől érkező ajánlatokat az utóbbi időszakban visszautasította. A szövetség szerint ez nem tisztességes lépés a hazai termelőkkel szemben, miközben a behozatal alkalmas lehet arra, hogy a teljes magyar piacon letörje az egyébként is csökkenő tendenciát mutató tojásárakat - fogalmazott közleményében a szervezet.
A magyar tojásszektor szereplői hajlandók az észszerű árversenyre, de az előállítási költségek meghatározzák azt az árszínvonalat, amely alatt a vállalkozások számára már nem lehet kifizetődő a termelés. Az étkezésitojás-termelés jövedelemtermelő képessége alacsony, és az árstabilitás elvesztése pillanatok alatt tehet tönkre vállalkozásokat a hazai piacon - hívta fel a figyelmet a tojástermelők szövetsége.
A szervezet szerint az elmúlt évek gazdasági és piaci eseményei bebizonyították, hogy a hazai tojáságazat stratégiai szerepet tölt be az élelmiszer előállításában, ezért szükség van a kiszámítható és stabil magyar tojástermelésre. A magyar piac éves szinten étkezési tojásokból nem önellátó, így a karácsonyi és a húsvéti csúcsidőszakokban a tojásbehozatal indokolt lehet, de most a belföldi tojáskínálat kielégítő, a kereskedői megrendeléseknek a hazai termelők zökkenőmentesen eleget tudnak tenni - írták.
Minden piaci szereplő hosszú távú érdeke, hogy a tojástermelők és a kereskedők együttműködése tisztességes legyen, de a Penny mostani lépése kifejezetten árt a korrekt üzleti kapcsolatoknak - hangsúlyozta közleményében a szövetség.
Frissítés! A PENNY állásfoglalása
Cikkünk megjelenése után az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünknek a PENNY Magyarország. Az állásfoglalást változtatás nélkül közöljük!
A PENNY Magyarország számára kiemelten fontos a lokális termelők és gazdák támogatása, hogy minél több hazai termék legyen elérhető üzleteiben, éppen ezért a legtöbb magyar tojás beszállítóval is kapcsolatban áll. A folyamatos tárgyalásoknak köszönhetően a választék túlnyomó többségét jelenleg is magyar tojások teszik ki, ugyanakkor az ársapkás termékek esetében még fontosabb szempont a vásárlók igényeinek teljeskörű kiszolgálása, a pénztárcabarát árak biztosítása, akár import áruval is. Fontosnak tartjuk, hogy ebben a nehéz gazdasági helyzetben enyhítsük vásárlóink terheit, így kizárólag olyan megállapodásokat kötünk meg, amelyek ezt a célunkat elősegítik. Jelenlegi kínálatunkban, a nyugati régióban érhető el import tojás, egy speciális, fehér héjú típus, amely a fogyasztók számára kedvező árponttal rendelkezik.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Minden hónapban foglalkozunk az árakkal
A Pénzcentrum minden hónapban megírja, hogy hogyan lehet kijönni egy vásárlás során egy átlagos nyugdíjból, amihez a KSH által minden hónapban közzétett termékárakat használja. Ezen felül minden héten összegezzük, hogy milyen friss akciók érhetőek el a magyar üzletekben.
Te raksz tojást a zsemletésztába? Korábbi elemzésünkben utána jártunk, hogy egy darab zsemle árára milyen hatással vannak az alapanyagok és az energiaárak ingadozása. Az eredmény korántsem olyan egyértelmű, mint azt elsőre gondolnánk.
Te mit gondolsz a saját márkás termékekről?
A következő hetekben a Pénzcentrum és a Debreceni egyetem közös, nagymintás felmérést végez, hogy kiderüljön, hogyan vélekednek a hazai vásárlók az ún. kereskedelmi/saját márkás, illetve a gyártói márkás termékekről. Az alábbiakban arra szeretnénk megkérni, hogy töltsd ki a kérdőívet, ezzel segítve munkánkat. Köszönjük!
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








